Fri. Mar 29th, 2024

Szilágycsehi ballagás: „Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán a kezdet vége.”

A hétvégén elballagtak a szilágycsehi Gheorghe Pop de Basesti Líceum magyar tagozatos diákjai is. A matek-informatika szakos végzősök nehéz szívvel vettek búcsút társaiktól, tanáraiktól, ugyanakkor reményteljesen tekintettek a jövő fele.

Csak néhány perccel előbb hangzott el a ,,Gaudeamus igitur”, ami magyarul azt jelenti, hogy legyünk vidámak – mondta Bodea György aligazgató ünnepi beszédében. A ballagási ének felszólításának nehéz eleget tenni a búcsú perceiben, mert öröm és könnyek, mosoly és szorongás együtt van a lelkekben. Öröm, hisz minden diák arra a pillanatra várt, hogy megszabadulhasson a kötelezettségektől, de ahogy a visszafelé számláló naptár napjait egyenként leveszik, úgy erősödik a lelkekben a bizonyosság, hogy véget ér valami nagyon szép. Jó volt az iskolához tartozni, ami tudást, és erkölcsi értékeket adott, melyek ott vannak a vándortarisznyákban, és egy térképet, GPS-t, melyet a szülők és a tanárok állítottak be, tehát, megvan az irány.

A jövőbe vezető úthoz az aligazgató egy Paulo Coelho idézettel búcsúzott: „Az emberek saját sorsuk kovácsai. Szabadon hibázhatnak. Szabadon elröppenhetnek az elől is, amit az élet nagylelkűen felkínál nekik” Azt kívánta, tudjanak élni szabadságukkal, megkülönböztetni az értéket a hamis és értéktelen dolgoktól, és küzdjenek azért, hogy megszerezzétek a szó igazi értelmében vett nemes értékeket.

Erkölcsi útmutatóként Sík Sándor gondolatát ajándékozta a végzősöknek: „Embernek lenni! / Csak embernek, semmi egyébnek, / De annak egésznek, épnek/Föld-szülte földnek / És Isten-lehelte szépnek”.

Erdei Szilárd Ákos XII.A osztályos tanuló Churchill szavaival búcsúzott, mely oly jellemző a kivételes napra, s melyben minden végzős gondolata és érzelme benne foglaltatik: „Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán a kezdet vége.”

Beszédében kiemelte, eljött a nap, amire annyira vártak, amitől néha féltek, és most mindenkiben vegyes érzések kavarognak: nosztalgia, félelem, izgalom, öröm, és egy leheletnyi bizonytalanság. Osztályát legtalálóbban egy Trabanthoz hasonlította, amelyről köztudott, hogy nem egy csúcsteljesítményű járgány, de mindenből van benne egy kicsi. „Lassan ugyan, de halad. Nincs sok hely sem benne, de elfértünk. Nehezen kormányozható, de ha a vezető, a tanáraink ráéreztek a módjára és tuningoltak is rajta egy kicsit, csak úgy szántottuk az aszfaltot. Egy baja van csak: sokat eszik, de a palacsintásnak is kell egy kis profit” – mondta.

A ballagó 12. A osztály nevében megköszönte a tanároknak, hogy mindig hozzájuk fordulhattak problémáikkal, kérdéseikkel, hogy kitartó türelemmel próbálták formálni  tudásukat, személyiségüket. „Bizony nem volt mindig könnyű. Hogyan tudnánk munkájukat megköszönni, méltón viszonozni? Jól kell teljesítenünk az érettségin, ez lehet az igazi ajándék. Ezzel tartozunk családjainknak, szüleinknek is, akik mindvégig mellettünk álltak, féltőn figyelték hogyan cseperedünk gyermekből felnőtté” – fogalmazott, majd a diáktársakhoz intézve szavait kiemelte, életük egyik legszebb időszakát tölthették együtt, és abban bízik, hogy ha néha elsétálnak a tabló alatt, visszaemlékeznek a közös nevetésekre, egy-egy vidám, közösen megélt pillanatra. Kassák Lajos írja, hogy: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sosem mehet el tőlünk egészen.” Ilyen útravalóval indulunk, de az emlékek, az élmények, mind- mind örökre ide, hozzátok kötnek bennünket – zárta Erdei Szilárd-Ákos végzős diák.

K.M.