Fri. Mar 29th, 2024

Számomra a foci örök szerelem – beszélgetés Corbu Marius-szal

Az FK Kraszna játékosai és a magyar focikedvelők közül kevesen nem ismerik Corbu Marius nevét. Az FK Csíkszereda büszkesége tavaly januárban került fel a Puskás Akadémia második ligájába, néhány hónappal később pedig már az elsőben rúghatta a labdát a csapattársaival. Stanciu Rudolfnak, az FK Kraszna elnökének köszönhetően a fiatal futballista remek kapcsolatot ápol a focinövendékeinkkel, többször is járt már Krasznán edzőtáborban és vendégségben is, elmondása szerint szeret is itt lenni. A helyiekkel való kapcsolatáról és a fociról kérdeztük őt.

 

Kérlek, mesélj kicsit magadról.

Corbu Marius vagyok, csíkszeredainak mondhatnám magamat, hiszen ott töltöttem az eddigi életem nagyrészét, ott kezdtem el focizni, ott indult be a karrierem is, ha azt vesszük, hiszen ott tanultam a legtöbbet, és onnan igazoltam ki a Puskás Akadémiához. Kicsi korom óta focista szerettem volna lenni, így tizenkilenc évesen úgy érzem, ezt az álmomat sikerült is teljesíteni.

Hogyan álltak hozzá ehhez a szüleid?

Nagyjából elsős lehettem, amikor igazán beleszerettem ebbe a sportba, de addig is nagyon sokat játszottam. Otthon, Magyarcsügésen (Bákó megyei csángó falu) mindig úgy volt, hogy összegyűltünk néhányan, és szinte egész nap megállás nélkül csak fociztunk. Ötödikes koromban vitt el édesapám egy próbajátékra Csíkszeredába, az FK Csíkszereda labdarugó klubhoz, ahol felvételt is nyertem a generációm csapatába. Akkor költöztem bentlakásba, hogy gond nélkül részt vehessek az edzéseken.

 

Milyen volt az FK Csíkszereda csapatában játszani?

2013 szeptemberében volt az előbb említett próbajátékom, ahol a vezetőség úgy gondolta, van bennem elég potenciál ahhoz, hogy a csa­patot erősítsem. Mindig is vissza fogok tekinteni erre az időszakra, hiszen nagyon sokat tanultam és fejlődtem itt. Addig is szerettem játszani, hiszen melyik fiú nem, de talán itt vált örök szerelemmé számomra. Nagyon sokat a­dott számomra az Akadémia, hiszen itt nőttem fel, ott kaptam meg az első utasításokat, ott értettem meg, mi is az az igazi foci, ott tanultam a taktikákat is, de ez a hely nemcsak a játékra, hanem az életre is felkészített.

 

Van-e olyan emléked, amire mindig boldogan fogsz visszatekinteni?

Nagyon szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy nagyon sok mindenre emlékszem, de azért voltak meghatározó pillanatok is, hiszen szinte minden évben volt valamilyen nagy pillanatom. A legmegragadóbb pillanatom az elmúlt időszakban volt, amikor tavaly, az Európa Liga-meccsen játszhattam Stockholmban. Csodálatos érzés volt, abban a pillanatban fel sem fogtam, hol vagyok, csak játszottam. Utólag fogtam fel, mi is történt. Emlékszem, a meccs után visszamentem a hotelba, leültem a földre, és magam elé tekintve csak gondolkoztam… talán akkor fogtam fel, hogy hol vagyok és mi történt velem éppen.

 

Mit érzel olyankor, amikor játszol?

Az az igazság, hogy ugyanolyan élvezettel játszok most is, mint amikor gyerekként a falusi focipályán a barátaimmal rúgtuk a labdát. Ez nem változott semmit, és kényszernek sem érzem, még akkor sem, hogy most egy sokkal nagyobb csapatban játszom.

 

Miből áll egy focista mindennapja?

Igazából ez nagyon érdekes és szokatlan egy olyan ember számára, aki szeret változatosan élni, mivel focistaként muszáj hozzászoknod egy nagyon kötött napi rutinhoz. Mondhatni órára pontosan meg van határozva, hogy mikor vannak az edzések, mikor a pihenések, az étkezések és az ehhez hasonló programok. Ugyanabban az időpontban kelsz fel, reggeli, edzés előtt egy órával megérkezel a helyszínre, fizikailag és mentálisan felkészülsz rá, bemelegítesz külön is, később persze a csapattal is. A másfél órás edzést követően van az ebédszünet, aztán ismét egy edzés jön, ahol nyújtásokat végzel, regene­rálódsz. Ez az egész program nagyjából 5-6 órát vesz igénybe, tehát ha 10-től van edzésem, akkor kilenckor már ott vagyok, hogy rendesen fel tudjak készülni, és nagyjából kettőkor fejezem be.

 

Első hallásra sűrűnek és fárasztónak hangzik mindez, a való életben is ilyen?

Sűrű és fárasztó is, persze, de azon a véleményen vagyok, hogy ha szereted azt, amit csinálsz, akkor egyáltalán nem érzed ezt tehernek. Nagyon fontos, hogy ugyanabban az órában étkezzek, és az is, hogy egészséges éte­leket egyek. Emellett a hidratálás is fontos szerepet játszik, napi szinten három-négy liter vizet megiszok.

 

Milyen kapcsolatban állsz a Szilágy megyei csapattal és Krasznával?

Első körben itt van Rudi. A megismerkedésünk óta nagyon jó kapcsolatot ápo­lunk, hamar megértettük egymást. Az itteni csapatban nagyon nagy munka folyik, hamar fejlődnek a gyerekek, és még mindig tudnak hova fejlődni. Szerintem a közeljövőben nagyon sok fiatal focista fogja elvinni az FK Kraszna hírét az országba és nem csak.

Kabai Krisztina