Fri. Mar 29th, 2024

Szalonna Fesztivált szerveztek Szilágysámsonban

Első alkalommal rendezték meg szombaton Szilágysámsonban a Szalonna Fesztivált, mely több száz érdeklődött csábított a településre.

A fiatal polgármester és a tanács tele van ötletekkel, a nagyvilág elé akarják tárni a község szépségeit annak lehetőségeivel, a helyiek kedvessége, vendégszeretete pedig szinte példátlan. Lassan hozzászoknak, hogy településükön egyre több „idegen rendszámú” autó fordul meg, mely az aszfaltos útnak is köszönhető. Az ide látogatók a pincesort is felkeresik, mely nemcsak a szőlőről és a lenyűgöző tájról híres, hanem zamatos boráról és a szívélyesen fogadó gazdákról.

Szombaton már a reggeli órákban nagy volt a sürgés-forgás Boda Bálint pincéjénél. A versenyre benevezők termékei, ételei egymás után kerültek az asztalra, mely nem bizonyult elég nagynak, ezért a sok jelentkező miatt két asztalra is kellett teríteni. Nemcsak a Szilágyságból, hanem Máramaros megyéből, illetve a Kalotaszegről is érkeztek versenyzők, akik csodásan tálalták a disznóból készült finomságokat.

A rendezvényről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Szalonna-Fesztivalt-szerveztek-Szilagysamsonban oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.