Thu. Mar 28th, 2024

A zoványi futballcsapat megszűnt, az ippi tevékeny, szintetikus pályájuk is van. Kaznacson is működik egy csapat. Mindhárom településen modern sportbázis van kiépítve.

A jövőben az ippi kultúrházat fogják felújítani kívülről, mert belülről rendbe van téve, felszerelt konyhával rendelkezik, ezért a külső munkálatokat kell csak elvégezni, mindezt saját önerőből.

Van Ippon egy régi kúria, a Sebes ház, aminek a teteje szakad be. Engedélyt kaptak, hogy gyors eljárással, a csatornát és a tetőt cseréljék le. Az épület műemlék, egyelőre nem tudják felújítani, de új tetővel legalább konzerválják az épületet. Tervek szerint az épületben majd egy román és magyar falumúzeumot hoznának létre. Működhet itt többek között majd idősek klubja is.

Az udvarban egy új polgármesteri hivatalt építenének, erre már a terv is megvan. A mostani hivatal egy kicsi, sötét, régi tömbházlakásban van, ezért szükség lenne egy új hivatalra – ismertette Márkus László polgármester.