Thu. Jan 20th, 2022

Sorina Pintea: szeptember 15-étől valamennyi megyei kórháznak működtetnie kell szervkivételi központot

Szeptember 15-étől az ország valamennyi megyei kórházának kötelező módon működtetnie kell szervkivevő központot – közölte csütörtökön Besztercén Sorina Pintea egészségügyi miniszter.

A tárcavezető elmondta, az elmúlt héten négy szervkivételre is sor került Romániában. Ezek között volt immáron ,,szokványosnak” számító máj- és vesekivétel, illetve egy szívkivétel is. A szívet – az Eurotransplant szervezettel való együttműködés révén – egy 17 éves, németországi fiú kapta meg, miután a Romániában szívátültetésre várók között nem találtak kompatibilis befogadót.

A miniszter hozzátette, az Országos Transzplantációs Ügynökség igazgatójával, Radu Zamfirral közösen úgy döntöttek, hogy szeptember 15-étől kötelezővé teszik valamennyi megyei kórház számára szervkivevő központok működtetését. “Vannak intenzív osztályaink, a kórházak nagy része rendelkezik megfelelő felszereltséggel, ideje elkezdeni dolgozni. Átszerveztük az országos transzplantációs programot, van lehetőség az ebben részt vevők anyagi ösztönzésére, ideje gondolni azokra betegekre, akik szervekre várnak” – szögezte le Pintea.

Az egészségügyi miniszter részt vett csütörtökön a besztercei megyei sürgősségi kórház bővített és felújított intenzív osztályának felavatásán.

agerpres.ro