Sat. Apr 20th, 2024

RMDSZ: támogatjuk a vállalkozásokat, munkahelyeket teremtünk, gyarapítjuk Erdélyt

„A nagy infrastrukturális beruházások évtizede van Romániában. Soha nem állt ennyi pénzügyi, ennyi uniós erőforrás az ország rendelkezésére. Ha most jól gazdálkodunk, pár év alatt nagy lemaradást tudunk behozni” – nyilatkozta kedden Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter a második alkalommal megszervezett Nagyváradi Gazdasági Fórumon. Az eseményen Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, illetve Hegedüs Csilla RMDSZ-es államtitkár is előadást tartott.

Cseke Attila elmondta: „a magyar közösségnek megéri, hogy az RMDSZ kormányon van. Közösségünk ügyei, Erdély fejlődése csak nekünk fontos. Nélkülünk az a sok ezer beruházás, amely közösségünket gyarapítja, amelyre a fejlesztési minisztérium biztosítja a finanszírozást, nem történhetne meg. Több ezer településen több ezer beruházás folyik. Iskolákat, kórházakat, utakat korszerűsítünk, műemléképületeket restaurálunk. Ezek a beruházások nem csak a helyi közösségeket mozdítják előre, de az építkezési vállalkozásoknak adnak munkát, munkahelyeket teremtenek. Több milliárd eurót sikerült csupán két év alatt a gazdaságba önteni.”

„A gazdaság jó működéséhez elengedhetetlen a vállalkozások támogatása és fejlesztése, versenyképességének növelése. Ezért az elmúlt két évben kormányzati eszközökkel azon dolgoztunk, hogy a vállalkozásokat segítsük, új munkahelyeket teremtsünk. Összesen 30.000 erdélyi vállalkozást támogattunk, azokat, akik a koronavírusjárvány miatt nehéz helyzetbe kerültek, de azokat is, akik járvány alatt is jól teljesítettek. Fejlesztésre, munkahelyteremtésre költöttünk, mert azt akarjuk, hogy vállalkozásaink versenyképesek legyenek!” – mondta el a kormányzati megvalósításokról Hegedüs Csilla államtitkár, aki az aktuális és közelgő finanszírozási lehetőségekről is beszélt: „jelenleg is lehet pályázni az ország legnagyobb, 350 millió eurós digitalizációs kiírására, de közvitán van a 150 millió eurós digitalizációs kiírás útmutatója is. Ezzel kapcsolatban várjuk a vállalkozók javaslatait, észrevételeit.”

Az államtitkár hangsúlyozta: a digitalizációs kiírásoknak köszönhetően a cégek automatizálhatják gyártósoraikat, bővíthetik szolgáltatásaikat és hatékonyabban tudnak jobb minőségű termékeket előállítani.