Az idősebb generációra is gondolnak
Harmincnégy nyugdíjasszervezet képviselői találkoztak október elején Gyaluban, az RMDSZ Nőszervezete és a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete által szervezett romániai magyar nyugdíjas szervezetek ötödik fórumán. A kétnapos rendezvény a közösségépítésről, az aktív időskorról, a generációk közötti kapcsolatokról és a jövőbeli tervekről szólt. Szilágy megyét szilágybagosiak, szilágynagyfaluiak és zilahiak képviselték.
A romániai magyar nyugdíjas szervezetek fóruma Bíró Rozália, az RMDSZ Nőszervezete elnökének kezdeményezésére jött létre, és célja, hogy összefogja a már működő nyugdíjasklubokat, támogassa az újak megalakulását, és közös gondolkodásra ösztönözze a szervezetek képviselőit. Az eseményen elhangzott: különösen fontos, hogy az RMDSZ a nyugdíjas éveikben járókra is figyelmet fordít, és olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek lehetőséget teremtenek számukra a találkozásra, a tapasztalatcserére és a közösségi életben való aktív részvételre. Az idősebb generáció tagjai hosszú évtizedeken át dolgoztak családjukért, közösségükért, ezért megérdemlik, hogy nyugdíjasként ne érezzék magukat magukra hagyva.
A nyugdíjba vonulással nem ér véget az aktív élet, sőt új lehetőségek nyílhatnak a közösségi kapcsolatok ápolására, az ismerkedésre és a tapasztalatok megosztására. Ezt a gondolatot állította középpontba a romániai magyar nyugdíjas szervezetek ötödik fóruma. A találkozó lehetőséget teremtett arra, hogy a különböző településekről érkező nyugdíjasklubok vezetői és képviselői megosszák egymással tapasztalataikat, bemutassák közösségeik tevékenységét, és közösen gondolkodjanak a következő időszak terveiről. Az RMDSZ által támogatott programban előadások, pódiumbeszélgetések, kulturális műsorok és közösségi alkalmak szerepeltek.
A fórumon részt vett többek között Fazakas Viola, a szilágynagyfalui Szépkorúak Klubjának elnöke, az RMDSZ helyi nőszervezetének egyik alelnöke, aki szerint az ilyen találkozók kikapcsolódást jelentenek, ugyanakkor emberi kapcsolatokat erősítenek, amelyek hosszú távon megmaradnak.
„Nagyon fontosnak tartom, az ilyen jellegű rendezvényeket, amelyek bennünket, szépkorúakat is megszólítanak, lehetőséget teremtenek a találkozásra, a beszélgetésre és a feltöltődésre. Ezeken az alkalmakon érezzük igazán, hogy egy közösséghez tartozunk, és hogy számítunk egymásnak. Ugyanakkor, amikor ilyen rendezvényre megyünk, mi mindig segítséget kapunk mind a megyei, mint a helyi RMDSZ vezetőségétől a szállítás illetve közbenjárás terén” – fogalmazott Fazakas Viola.
Mint elmondta, a fórum különleges hangulatát az adja, hogy az évek során a résztvevők már ismerősként, szinte egy nagy család tagjaiként találkoznak. Beszélgetnek a településeiken zajló eseményekről, a klubok tevékenységéről, felidézik a régi emlékeket, és megosztják egymással mindazt, ami foglalkoztatja őket. A közös élményekből barátságok születnek, amelyek a rendezvények után sem szakadnak meg: telefonon és az interneten keresztül érdeklődnek egymás iránt, és szükség esetén segítséget nyújtanak a másiknak.
Fazakas Viola hangsúlyozta, hogy az idősebb emberek számára különösen fontos az összetartozás érzése. A nyugdíjasévek sokak számára jelentős változást hoznak, hiszen megszűnik a mindennapi munkahelyi közeg, kevesebb lehetőség adódhat a társas kapcsolatok ápolására. A nyugdíjasklubok és az ilyen találkozók azonban segítenek abban, hogy senki ne maradjon egyedül, és mindenki megtalálja a helyét egy támogató közösségben. A segítségnyújtás a mindennapokban is megmutatkozik. A résztvevők figyelnek egymásra, támogatják azt, akinek nehezebben megy a járás, akinek fájdalmai vannak, vagy akinek egyszerűen szüksége van egy jó szóra. „Ha valakinek szüksége van valamire, számíthatunk egymásra. Ez egy nagyon szoros kapcsolat, amelyben mindenki igyekszik segíteni a másiknak” – emelte ki a klubelnök.
A rendezvény ugyanakkor nemcsak a kikapcsolódásról szólt, hanem hasznos ismeretekkel is szolgált. Fazakas Viola számára különösen érdekesek voltak azok az előadások, amelyek a nyugdíjasévekhez való alkalmazkodással, a családi kapcsolatokkal, valamint az internet és a mesterséges intelligencia használatával foglalkoztak. Ezek az idősebb generáció tagjai számára segítséget jelenthet, ha jobban megismerik a digitális világ lehetőségeit, ugyanakkor megtanulják felismerni annak veszélyeit. A kulturális programok szintén hozzájárultak a találkozó hangulatához. A résztvevők megismerhették a gyalui várkastély történetét, fiatal néptáncosok előadását tekinthették meg, és lehetőségük nyílt közelebbről megismerkedni a kalotaszegi kulturális örökséggel. A közös éneklés, a tánc és a kötetlen beszélgetések olyan élményeket kínáltak, amelyekre a résztvevők a mindennapokban szívesen emlékeznek vissza.
Az RMDSZ ezúttal is bizonyította, hogy nemcsak a fiatalabb generációk közösségi életére gondol, hanem a szépkorúak számára is megteremti az együttlét és az összetartozás lehetőségét. Az ilyen alkalmak azt üzenik az időseknek, hogy nincsenek egyedül, számítanak, és aktív részesei lehetnek a közösség életének.
