Fri. Mar 29th, 2024

#Rendszerváltás30 – videó- és fotópályázatot hirdetünk középiskolás diákoknak

Az RMDSZ videó- és fotópályázatot hirdet középiskolás diákok számára a nyolcvanas évek hétköznapjainak bemutatására.

Célunk, hogy a fiatalok szüleikkel, családtagjaikkal folytatott beszélgetéseken keresztül ismerjék meg az adott időszak gondjait, örömeit.

A pályázati kiírás témája az akkori diákok, fiatalok mindennapjai: az oktatás, a szórakozás lehetőségei, vagy a „felnőttek világát” meghatározó keretek – a munkahely, a lakhatási körülmények, az élelmezés terén és az egészségügyben meglévő gondok, a korlátozott utazási lehetőségek, a szólásszabadság hiánya; vagy a vidék sajátos gondjai: a kötelező termékbeszolgáltatás, az állattartás terén meglévő korlátozások, vagy a falurombolástól való félelem.

Videópályázat

Így éltünk a nyolcvanas években – olyan szülőkkel, családtagokkal készített interjúk, kisfilmek beküldését várjuk, amelyek a pályázó által választott terület/probléma bemutatására vállalkoznak. Egy pályázó legtöbb három filmmel pályázhat, melyeket bármilyen, erre alkalmas mobiltelefonnal rögzíthet, legtöbb öt percben. A hangsúly az üzenet megfogalmazásán, az ötlet eredetiségén van, és kevésbé a technikai kivitelezésen.

Fotópályázat

A nyolcvanas évek tárgyi emlékei – olyan fényképeket várunk, amelyek a korszak „kellékeinek” minél szélesebb körű palettáját mutatják be: a lakás tárgyi környezetét, az adott kor játékait vagy relikviáit az üveghaltól a pionírnyakkendőn át a benzinbonig. Archív felvételek szkennelt változatát is elfogadjuk. Egy pályázó tíz fényképpel pályázhat, melyet bármilyen, erre alkalmas eszközzel rögzíthet vagy szkennelhet, legalább 1500 pixel felbontással.

A pályamunkákat egy erre a célra létrehozott online felületen kívánjuk közzétenni, illetve felhasználnánk nagyobb, a nyolcvanas évek világát bemutató összeállítások elkészítésére.

A pályaművek 2020. május 25-ig várjuk a csataadel@rmdsz.ro e-mailcímre.

A legjobb pályaműveket mindkét kategóriában díjazzuk.

2020 őszén az adott korszakot bemutatott országos iskolai vetélkedőt kívánunk szervezni, az ezen való indulásnak azonban nem előfeltétele a jelen pályázatban való részvétel.

A program partnerszervezete a MAKOSZ.

RMDSZ-tájékoztató