Fri. Apr 19th, 2024

Regionális döntőben a Bethesda Otthon Őrei

Az Örökségünk őrei verseny kapcsán közel fél éve munkálkodunk azon, hogy minél többen a nagyvilágban tudomást szerezzenek a Zsoboki Bethesda Gyermekotthonról. A helyről, amely több mint 400 rászoruló gyermeknek adott eddig otthont, s amely nem sok ideig működik még ebben a formában. Az intézmény ugyanis átszerveződés alatt áll, a lakókat a gyermekjogvédelmi törvények értelmében év végéig családtípusú házakba költöztetik át, így a nagy épület új rendeltetést kap majd.

Az elmúlt hónapokat izgalmas kalandok sorozataként éltük meg. Terveztünk, kutattunk, kreatívkodtunk, kvízversenyt szerveztünk, nosztalgiáztunk, élményt szereztünk másoknak és magunknak. Eközben próbáltuk ráirányítani a figyelmet az épületre, mellyel kapcsolatban himnuszunkban már megfogalmaztuk: „Kalandra fel, hív a tér, a Bethesda kincset ér.”

A Bethesda Otthon Őreiként (Adi Vanesia, Berecz-Bancsi Emese, Jakab Milán, Mózes Ronaldo, Varga Andreea, Varga-Imre Sára, mentorunk: Gál-Iankó Kata, magyartanár) bejutottunk a regionális döntőbe, ahol Szilágy megyét fogjuk képviselni az Örökségünk őrei versenyen.

A megmérettetésre alkotott jelenetünkkel izgatottan készülünk, az örökbe fogadott épület megálmodásának legfontosabb pillanatait szeretnénk színre vinni, a kalotaszegi Alszeg világából ízelítőt adni.

Közben nemcsak a gyermekotthon körül mozgolódunk, játszóteret takarítunk, virágot ültetünk, videókat szerkesztünk, hanem a lakóknak és a zsoboki közösségnek is programokat szervezünk, melyek révén betekintést nyerhetnek a múltbeli eseményekbe, programokba, nehézségekbe.

Köszönjük mindenkinek a támogatást, a drukkolást, a bátorító szavakat, mindent meg fogunk tenni, hogy méltón képviseljük az örökbefogadott épületet.

A Bethesda Otthon Őrei