Thu. Mar 28th, 2024

Példaértékű a SZiT csapatának elmúlt évi tevékenysége

Az idén hat Szilágy megyei magyar ifjúsági szervezet alakult és csatlakozott a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanácshoz (SZiT), ezáltal jelenleg már tíz helyi ifjúsági szervezettel működik a csapat, tagjai lelkesek, a közösségért dolgozó fiatalok.

Katona Ibolya, a SZiT elnöke elmondta, a lendületes, fiatalos csapat a közösségért dolgozik, időseknek segítenek az igényekhez mérten, bevásárlásban, fabehordásban, társalgásban. Önmaguknak programokat szerveznek, és a közösségi élet minden tevékenységében részt vesznek. A karácsonyi vásárok idején, Sarmaságon és Krasznán, de nem csak, besegítenek a szervezőknek, a nehézsorsú embereket meglátogatják, csomagokat visznek számukra, jótékonysági gyűjtést szerveznek.

Részt vettek a XX. MIÉRT Akadémián

„Mint minden évben, idén is aktuális problémákról, a fiatalokat érintő felmerülő kérdésekről hallhattunk előadásokat. A jubileumi esemény miatt ezúttal egy kicsit visszatekintettünk az elmúlt húsz évre, kielemeztük a jelent és elgondolkodtunk a következő húsz éven, hiszen egy olyan világban élünk, ahol a fiatalokban egyre több kérdés fogalmazódik meg jövőjükkel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy itt ezekre a kérdésekre válaszokat is kaphattak a résztvevők az előadások, kávészünetes beszélgetések során” – mondta Katona Ibolya.

A találkozón elhangzott: ,,Otthon, a fotelből nem lehet közösséget építeni”, szükség van találkozásokra, tapasztalatcserére, éppen ezért van szükség az olyan rendezvényekre, mint a MIÉRT Akadémia – emelte ki a SzIT elnök, hiszen ő is és a csapata is ennek a gondolatnak a mentén végzik munkájukat.

A SzIT tevékenységéről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Peldaerteku-a-SZiT-csapatanak-elmult-evi-tevekenysege honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.