Sun. Oct 13th, 2024

Olteán Csongor: minden önkormányzat külön pénzügyi alapot biztosíthat az ifjúsági szervezetek számára

Olteán Csongor MIÉRT elnök, az Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára csütörtökön átiratot küldött minden kormánybiztosi hivatalnak, amelyben arra kéri őket, hogy nagyobb felügyelettel kövessék a 350/2006-os számú ifjúsági törvényben előírtak betartását. Ez a rendelet kötelezi ugyanis a megyeszékhelyek, illetve a megyei önkormányzatokat, hogy külön alapot biztosítsanak az ifjúsági programok támogatására, továbbá lehetőséget biztosit a többi önkormányzatnak, hogy ifjúsági alapot hozhassanak létre.

2017-ben a MIÉRT kezdeményezésére a képviselőház döntéshozó fórumként fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint a fent említett törvény értelmében minden önkormányzat különíthet el ifjúsági alapot. A MIÉRT által kidolgozott tervezetnek az volt a célja, hogy minden romániai település pénzügyi forrásainak függvényében támogathassa az ifjúsági szervezetek munkáját. Tekintettel arra, hogy addig csak a megyeszékhelyi önkormányzatok tudtak támogatást nyújtani az ifjúsági tevékenységekre, fontos volt megteremteni a lehetőséget a kisebb önkormányzatok számára is, mert az ifjúsági szervezetek súlyos pénzforrás-hiánnyal számoltak.

Olteán Csongor felhívására lényegében azért volt szükség, mert az eddigi tapasztalatok szerint nagyon kevés önkormányzat alkalmazza a törvényt. Az államtitkár így arra kéri a megyei kormánybiztosi hivatalok illetékeseit, hogy figyeljék és kérjék az önkormányzatokat az ifjúsági alapokra vonatkozó törvény betartására.

„A MIÉRT nagy dolgot ért el 2017-ben, hiszen a kisebb önkormányzatoknak is lehetőségük van azóta támogatni az ifjúsági szervezetek tevékenységét. Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy az előírt pénzügyi alapot csak azoknál az önkormányzatoknál különítik el, ahol erős képviselete van a fiatalságnak. Nos én úgy gondolom, hogy a MIÉRT nem nézheti tétlenül ezt az “eljárást”, főleg azokban a megyékben, ahol az ifjúsági szervezetek hangsúlyosan jelen vannak. Kolozs megyében például a mai nap folyamán több ifjúsági szervezet fejezte ki nemtetszését Kolozs Megye Tanácsával szemben, jelezve, hogy igényt tartanak az ifjúsági alapra.” – mondta el Oltean Csongor.

rmdsz.ro