Sun. Oct 13th, 2024

Mit kell tudni a népszámlálásról?

A romániai népszámlálás 2022 márciusa és júliusa között lesz. A korábbi népszámlálásokhoz képest a legfontosabb változás az, hogy a lakosok saját kezűleg, az interneten is kitölthetik majd a kérdőívüket.

Az Európai Bizottság határozatának megfelelően 2021-ben minden tagországban népszámlálást kellett volna tartani. A koronavírus által okozott világjárvány miatt azonban több ország a halasztás mellett döntött. Romániában 2022. március és július között kerül sor a népszámlálásra.

Érdemes azonban tudni, hogy az online önkitöltés szakasza előbb lezárul, mint maga a népszámlálás. Akik maguk szeretnék kitölteni a kérdőívüket, azoknak ezt 2022. március 14. – május 15. között kell megtenniük. Utána már csak a hagyományos, személyes lekérdezés keretében lesz lehetőség válaszolni. Ez a szakasz május 16-tól július 17-ig tart.

A hatályban lévő népszámlálási törvény értelmében az összeírás magyar nyelven is történhet, mind az önkitöltés, mind pedig a személyes lekérdezés esetében.

A népszámlálás számos alapadatot gyűjt Románia rezidens lakosságáról, alapvető célja a lakosság számának és életkörülményeinek feltárása. Az erdélyi, romániai magyarság számára különösen nagy tétje van a népszámlálásnak. Számos, eddig elért jogunk függ attól, hányan élünk az országban. A 2022-es népszámlálás egyik alapvető kérdése, hogy a romániai magyarok száma és aránya miként változott az elmúlt tíz évben.