Thu. Mar 28th, 2024

„Merjenek itthon vállalkozni”

,,A szilágyzoványi Márkus László, 2012 óta Ipp község polgármestere, 1999-ig tanító, hét évig iskolaigazgató, majd tanfelügyelő volt, 1989-től 2008-ig tanácsosi tisztséget töltött be. Amikor ideje engedte festett, de mint mondta a mostani munkával ez már nem összeegyeztethető. Nemrég, két éve, könyvet írt a zoványi pincészetről, hogy Zoványon 251 pince van. A falut még sokan a boráról emlegetik, bár a bortermelők száma egyre kevesebb lett.

A polgármester kezdetben úgy érezte, hogy új tisztsége számára idegen, mert nagyon szerette a hivatását, a tanítást, az iskolát, annak hangulatát, a gyerekeket, most viszont úgy gondolja, hogy az iskola nélkül töltött évek miatt (20 éve már nem tanít), már nehéz lenne a visszatérés. Hogy vállalna-e egy újabb polgármesteri ciklust, elmondta, ha Ipp és Zovány RMDSZ-es vezetősége, a magyarság elöljárósága, a lakosság egyhangúan úgy gondolja, hogy eddig jól végezte a dolgát, bíznak benne, s abban, hogy továbbra is becsületesen végzi majd munkáját, mert ezt a tisztséget csak így lehet betölteni, s felkérik, akkor úgy látja, hogy tovább vinné az általa megkezdett munkát.
Az első tanácsülésen, azt mondta a tanácsosoknak, hogy a polgármesteri szék számára a becsületes munkát jelenti, ahonnan egyszer mindenkinek emelt fővel kell felállni. Ha nem is sikerül minden problémát megoldani, mindent megtesz azért, hogy a lehetőségekhez mérten teljesítsen. Számos oklevéllel, elismeréssel büszkélkedhet, többek között megkapta az Ezüst fenyő-díjat, a Wesselényi-díjat, ami azt jelenti, hogy munkássága, és a befektetett munka eredményes volt.

 

Csatornarendszer és aszfaltozás

Zoványon és Ippon van víz, ezért ők nyerték meg a csatornarendszer kiépítésére a pályázatot. Az ehhez szükséges előtanulmányt 2011-ben elkészítették, majd miután sikeressé nyilvánították a pályázatot, a konzultáns cég aktualizálta, de alulértékelte. A község megkapta az igényelt 140 milliárd lejt, meghirdették a licitálást, de amikor a kivitelező cég vezetője felmérte a munkálatot, elmondta, hogy annak értéke 40 milliárddal többe fog kerülne, mint amennyire számítottak. „Elmentünk Bukarestbe, kértük, engedjék, alakítsuk át a projektet. Ott azt mondták, megengedik, de pénzt nem adnak. Négy cég érdeklődött, de mikor kiszámolták, hogy mennyibe kerül valójában, egy sem pályázott. A csatornabekötés végül megvalósul Ipp és Zovány fő utcáin, a kisebb mellékutcákat kivéve. Ha ennyi pénz van, ennyit tudunk csinálni, azért választottuk ezt a fővezetéket, mert ez a legdrágább, ez teszi ki az összeg háromnegyed részét, itt vannak a pompaházak, a nagy vastag csövek, de a munkálatoknak majd lesz folytatása, megpályázzuk a kimaradt részek kivitelezését is” – mondta a polgármester.
Hasonlóan jártak az aszfaltozással is. Megnyertek egy pályázatot, mire a kivitelezésre került volna sor, le kellett vágni a tervből 9 km útszakasz leaszfaltozását, ezáltal a legkisebb utcák, ahol kevés ember lakik, nem lettek leaszfaltozva. Jelenleg, egy elnyert projektnek köszönhetően, folyik az aszfaltozás, az összes olyan utca, ami eddig nem volt leaszfaltozva a községben, az meglesz, mondta a polgármester. Ipp az a község, ahol nincs olyan utca, ami ne lenne leaszfaltozva.”

Ipp községről, a tervekről az e heti Szilágyságban olvashatnak.