Thu. Mar 28th, 2024

Megrendezték a 15. SZIT Vándorkupát

15. alkalommal szervezte meg a Szilágy megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács a SZIT Vándorkupát, ahova a környék szinte minden településéről érkeztek játékosok. A Cigányi bejáratánál elhelyezkedő Titán Aréna adott otthont az egynapos rendezvénynek, ahol 17 csapat mérkőzött meg a kupákért és a medálokért.

A szinte már hagyománnyá váló rendezvény a tavaly óta tartó vírushely­zet miatt az elmúlt évben elmaradt, idén viszont megújult lendülettel, a járványügyi szabályozásokat betartva zajlottak a meccsek. A 17 csapat közül sokan nem első alkalommal vettek részt a rendezvényen, de a visszatérő játékosoknak is ugyanolyan izgalmas és váratlan fordulatokkal teli volt az ese­mény, mint a friss csapatok számára.

Stanciu Rudolf, az FK Kraszna elnöke, a SZIT alelnöke és az egész rendezvény megálmodója is hatalmas visszatérésként tekint az idei kupára. A tavalyi kimaradás miatt egyáltalán nem számított arra, hogy a fiatalság ilyen nagy lelkesedéssel fogadja a Vándorkupát, de mint a két héttel ezelőtti Junior Kupának, úgy ennek is nagy sikere lett. „15 és 35 közötti korosztály számára megrendezett, mára már hagyo­mánnyá váló fociturnén a megye szinte minden nagyobb település képviselteti magát. Idén többek között Zilah, Kraszna, Szilágycseh, Varsolc, Sarmaság, Ipp, Bősháza is jelen volt, de több olyan csapat is játszott, amelyikben több településről tevődtek össze a játékosok.” – nyilatkozta a szervező.

A 15. SZIT Vándorkupán első helyezést ért el a No Chance csapat, második a Kamikázé, harmadik pedig a SIT Sarmaság lett. A legjobb kapusnak járó elismerést Józsa Kevin, a gólkirály címet pedig Hajnal Szilárd vitte haza.

„A SZIT Vándorkupáról a szilágyballai Bóné Norbert-Máté csapattársunktól hallottunk először, ő vetette fel, hogy próbáljuk ki magunkat ezen a bajnokságon. Ugyan először vettünk részt rajta, reméljük, nem utoljára. A csapatunk három éve alakult, ezalatt az időszak alatt pedig rengeteget fejlődtünk. Ami leginkább kiemel és jellemez minket, az a csapategység: a pályán egymásért küzdünk, nagy bennünk a harciszellem. A színes csapatunk zöme Beszterce-Naszód megyéből származik, de többen vannak Marosvásárhelyről és Zilahról is. Annak idején egy kolozsvári bajnokságra alakultunk meg, de hamar összeszoktunk és egy baráti társasággá váltunk. Jól éreztük magunkat a Vándorkupán, jó hangulatú meccsek voltak, tele izgalommal, feszültséggel, ezt pedig csak fokozta, hogy sikerült hazavinnünk az első helyért járó kupát.” – nyilatkozta Mátyás Gellért, a No Chance nyertes csapat kapitánya.

Kabai Krisztina