Fri. Mar 29th, 2024

Megemlékezést tartottak és ravatalozót avattak Szilágyerkeden

Látványosan fejlődött Szilágyerked az elmúlt két évben. A Kusaly községhez tartozó magyar település utcáit leaszfaltozták, kiépítették a vízhálózatot, felújított templomaik, imaházaik vannak, és vasárnap felavatták a nemrég elkészült kápolnát.

Október 23-án arra emlékezünk, hogy az elnyomás alatt elő magyarok 1956-ban a szabadságra vágytak, elindultak a változás irányába, „mert nem jó szolgaságban élni, ugyanis a szabadító Isten szabadnak teremtette az embert” – mondta Balázs Zoltán helyi református lelkész az ünnepi istentiszteleten.

Az igehirdetést követően a templomkertben lévő kopjafánál ünnepi beszédet mondott Debreczeni Dezső polgármester, kiemelve, a szilágyerkediek mindig tisztelettel adóztak a hősöknek, ezt bizonyítja az idén márciusban felállított kopjafa is. 1956 történései a jövőnek szóltak, és a megmozdulással a mai szabadság alapját teremtették meg, ezért emlékezni kell, és erőt meríteni a múltból. A történelem már többször bizonyította: a magyar nép nem tűri a zsarnokok hatalmát, és ha kell, lerombolja a falakat, megállítja az elnyomókat. Az akkori összefogás példaértékű lehet mind a mai napig – fogalmazott. A gyermekek kulturális műsorát követően az egyházi és a világi elöljárók koszorút helyeztek el az áldozatok tiszteletére.

Ravatalozó épült a településen

Fontos a szellemi és tárgyi értékeink gyarapítása – mondta Debreczeni Dezső, kiemelve, a ravatalozó avatása különösen méltó lelkiségében az ünnephez. Szilágyerkeden érvényt szerzett magának az érték és a jó, a mindenkori felelősség abban rejlik, hogy a jelen milyen lenyomatát hagyja a történelemben.

Az eseményről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Megemlekezest-tartottak-es-ravatalozot-avattak-Szilagyerkeden honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.