Fri. Apr 19th, 2024

Második SzMDT születésnap

A Szilágy Megyei Magyar Diáktanács második Kongresszusára február 25-én került sor. A programpontok között szerepeltek a meghívottak beszédei, a szervezet és a munkacsoportok éves beszámolója, a legaktívabb tagszervezet díjazása, az alapszabályzat módosítása és az új elnökség megválasztása.

A Szilágy megyei középiskolák delegáltjai elnöknek Sárkány Pálmát, ügyvezető elnöknek Dénes Biankát, belügyi referensnek Dózsa Adriennt, elnökségi tagoknak pedig Almási Botondot, Czéczei Márkot, Kis-Juhász Norbertet, Kozma Jankát, Sándor Krisztiánt és Vincze Renátát választották meg. A leköszönő elnökség továbbra is segíti a szervezet munkáját cenzorként és tiszteletbeli tagként.

A Szilágy Megyei Magyar Diáktanács II. Elnöksége egy évig különböző témájú eseményekkel és képzésekkel színesítette a diákéletet:

-Kongresszus után az új elnökség első eseményére április 14-én került sor egy játékest keretein belül, melynek célja az ismerkedés volt. A diákok keresztrejtvényeket fejtettek, kvízkérdésekre válaszoltak és társasjátékokkal ütötték el az időt.

-Anyák napja alkalmából elindult a Generáció vonat, amikor is a középiskolások elárasztották az SzMDT insta sztoriát édesanyáikról és nagymamáikról készült fotókkal.

-Május 14-én megrendezésre került a második SzMDT focinap, ahol 8 focicsapat fáradtságot nem ismerve, nagy mennyiségű adrenalinnal küzdött meg a kupáért.

-A tavalyi évhez képest a rendezvény, média és érdekképviseleti munkacsoportok mellett helyet kapott a pénzügyi munkacsoport is. A szilágybagosi Fehér Ház adott helyet a munkacsoport összerázó hétvégének, ahol mindegyik munkacsoport belekezdett a saját projektjébe. Május 20-22. között 20 fiatal intenzíven tevékenykedett annak érdekében, hogy segítsék az elnökség munkáját.

-Gyereknap alkalmából egy szivárvány pikniket tartottunk, ahol a szivárvány színeibe öltözve leptük meg egymást öltözékünknek megfelelő ételekkel. A Bérc tetőn éltük újra együtt a gyereknap varázsát tele piknik kosarakkal.

-Június 17-én egy Élő Honfoglalóval készültünk a játszani vágyóknak. A versenyzők tipikus honfoglalós kérdéseken túl, kreatív játékokat teljesítve védhették meg birodalmukat. A felejthetetlen küzdelem végén a legkitartóbb harcos egy Vibe fesztiválbérlettel lett gazdagabb.

-Az Iskolák Megyei Versenye diáktanácsunk legkomplexebb eseménye, amelyet már másodjára sikerült megszervezzünk. A második IMV-n négy iskola csapata küzdött meg egymással a Totáldráma szigetén, ahol fizikai és mentális felkészültségük volt a legfontosabb. Éjszakai feladatok, számháború és gumi-hami várta a teljesíteni akaró fiatalokat, akik megállíthatatlanok voltak 3 napon keresztül. A végső győztes a Silvánia Főgimnáziumot képviselő csapat lett, a Pusztító Pandák csapata.

-A minden szilágysági fiatal által ismert Youth Festen is jelen volt a csapatunk, ahol az Arcadia sátornál vártuk a szépülni vágyó fesztiválozókat. Sminket és hajat készítettünk, tarisznyát lehetett nálunk festeni, de szívesen láttuk a pihenni vágyó résztvevőket is.

-A tarisznyafestés diáktanácsunk egyik legjellemzőbb tevékenysége, úgyhogy ez nem hiányozhatott a Szilágysági Magyar Napokról sem. A Youth sátornál nem csak a középiskolások fordultak meg, hanem nagyon sok gyerek mutathatta meg kreativitását ezen tevékenység során.

-Nem csak színesíteni, hanem segíteni is próbáltuk a megyei diákok napjait, éppen ezért került sor egy pályaorientációs napra szeptember 30-án. A KMDSZ csapata jött el hozzánk, hogy középiskolásaink tisztább képet kapjanak lehetőségeikről és az egyetemi évekről.

-A Halloween Express a szórakoztató, izgalmas eseményeink közé tartozik, ugyanis a versenyzők stációs játékokat teljesítve mérték össze kreativitásukat, bátorságukat és leleményességüket. Az esemény helyszíne a Fenyvesi park volt, ahol a csapatok, a sötétségben lehetetlent nem ismerve próbálták bebizonyítani, hogy ők a legjobbak.

-A világbajnokság döntőjének napján a foci rajongóknak lehetőségük volt közösen izgulni a Grundban egy vetítés alkalmával. A családias hangulat csak fokozta a mérkőzés izgalmait.

-Az érdekképviselet egy olyan téma, amely a diákokat kevésbé fogja meg, éppen ezért próbáltuk meg interaktív módon felhívni rá a figyelmet. Az Érdequiz során a diákoknak lehetőségük volt megismerkedni a Tanulói statútummal, amely felhívja a figyelmet az iskolai élet fontos dolgaira. Az összeállított kvízt kitöltve a diákok jogaikról és kötelességeikről tanulhattak mi pedig egy tisztább képet kaptunk a középiskolások felvilágosultságáról.

-Többször bebizonyosodott már, hogy a diákok nagyon szeretnek sportolni. A Sport Maraton egy remek alkalom volt arra, hogy a foci, volley és jóga során kiéljék vágyaikat. Mindenki kedvére választhatott a sportágak közül így a nap végére fáradt, de annál boldogabb sportolók hagyták el a pályákat.

-A Mentorporgram egy remek alkalom arra, hogy az elnökségbe vágyó középiskolásokat az aktuális vezető csapat kellőképpen felkészítse. Most sem történt ez másképp, minden apró dologra figyelve adtuk át a megszerzett tudást a jelentkezőknek, annak érdekében, hogy az új elnökség gördülékenyen vezesse tovább a diáktanácsot.

-Valentin nap alkalmából a párok próbára tehették kapcsolatukat egy Nyerő páros nevű esemény alkalmával, ahol megtudhatták, hogy mennyire ismerik egymást. Komoly volt a küzdelem, de néhány hajfonat és koreográfia után megtudtuk, hogy ki Szilágy megye nyerő párosa.

-A Gheorghe Șincai Pedagógiai Líceum diáktanácsának megalakulásával teljes lett a létszám, hiszen az SzMDT immár mind a 6 magyar szakos középiskolai diáktanáccsal sikerült tagszervezeti kapcsolatot kialakítson.

-A Vigadó Bál méltó lezárása volt az elmúlt egy évünknek. A 7 volt elnökségi tag álmát a SzIT-tel közösen sikerült megvalósítani és ezáltal egy olyan eseményt alkotni, amely maradandó nyomot hagy a Szilágy megyei magyar fiatalok számára.

A leköszönő elnökség pedig a következő gondolatokkal búcsúzik:

Egy tartalmas évet tudhatunk a hátunk mögött, aminek bár megvoltak a maga nehézségei, ezzel a különleges csapattal élvezetesebb volt a munka. Örülök, hogy színesebbé tehettük közösen a fiatalok diákéveit és köszönöm a csapatomnak, hogy együtt sikerült ismét valami szépet és maradandót alkotni. (Almási Botond)

Mikor jelentkeztem az elnökségbe nem is gondolkoztam azon, hogy kik lesznek azok az emberek, akikkel dolgozni fogok vagy vajon milyen lesz, talán azért, mert féltem. Valójában féltem tőlük az elején és attól is, hogy csalódni fogok, de ez volt életem legkellemesebb csalódása. Mindegyikünk egy igen eltérő személyiséggel rendelkezik és nem mindig volt minden rózsaszín és felhőtlen, de úgy érzem mi kiegészítettük egymást, együtt mindent meg tudtunk oldani, és ahogy mondani szoktuk, ,,nincs gond csak lehetőség“. (Sárkány Pálma)

Sokszor voltunk szemtelenül szókimondóak, kreatívak, számtalanszor figyelmetlenek, viszont rendkívül maximalisták és a végtelenségig álmodozók. Ez tett minket, a második SzMDT elnökséget olyanná, amilyenné kellett tennie, egyedivé és utánozhatatlanná. Nekünk sem kellett Amerika, elég volt a Grund, vagy akár egy kolozsvári kis lakás berepesztett fala. (Sólyom Noémi)

Ennek a közösségnek köszönhetem azt, aki most vagyok. Rengeteget fejlődtem, lehetőségekre, tapasztalatokra és kapcsolatokra tettem szert és nem utolsó sorban életre szóló emlékekkel gazdagodtam. Amit diáktanácsunk adott életem végéig hordozni fogom, hisz az SzMDT által lett tele a szívem és teljes az életem. (Szeredai Kriszta)

Betöltve az ügyvezető elnöki pozíciót folytattam egy megújult csapattal a diákság életének a felpezsdítését. Büszke vagyok az elmúlt évre, úgy a saját harcaim miatt, mint a mi kis akaratos, bátor és kreatív csapatunkra. További sok sikert az új elnökségnek, éltessétek a Grundot örökké! Neked pedig, kedves SzMDT, köszönöm az elmúlt 2 évet, felejthetetlen marad számomra! (Gál Dóra)

Életem eddigi legszebb 2 éve volt, úgy érzem felkészültem a nagy betűs életre. Megtanultam csapatban dolgozni, figyelni mások véleményére, kiállni saját álláspontom mellett, kudarcot vallani és értékelni mindazt, ami van. Köszönöm a sok emléket, az izgalmas diákéveket. Köszönöm a Grundot, ami azzá tett, aki most vagyok. Ti pedig, éljetek, féljetek és álmodjatok tovább, maradjon meg mindörökre ez a hely!

“- Jó volt? Nemecsek ráemelte nagy kék szemét és felelt:

– Jó volt…”. (Nagy Zsanett)

A diáktanácsos élet nem könnyű. Nem könnyű tizenévesen mindig helyes döntést hozni, nem könnyű engedni az igazunkból egy vita során és kicsit sem könnyű olyan eseményeket szervezni amire szívesen járnak a diákok. De ki mondta, hogy könnyű lesz? Kedves mindenki, akiknek ugyanannyit jelent az SzMDT, mint nekem, köszönöm, hogy veletek élhettem át ezt a két évet. Az SzMDT egy csoda, melyet közösen éltetünk és ennek köszönhetően a zöld és a narancssárga által egy olyan világot ismerünk meg, amit soha, de soha nem lehet elfelejteni. (Szász Adrienn)

Szász Adrienn