Sat. Oct 5th, 2024

Ma kezdődik a Látó harmadik írótábora Szilágybagoson

A Látó harmadik írótábora 2019-ben a magyar irodalom „nyelvjárásait”, a magyarországi és az erdélyi irodalmi nyelv különbségeit és azonosságait, az idegenséget, a fordítást és a fordíthatóság tapasztalatát járja körül műhelybeszélgetésein. Hazai és magyarországi író, költő és pedagógus meghívottak mellett Lengyelországból, Törökországból, Finnországból és Szerbiából érkeznek olyan fordítók, akik a magyar irodalom idegen nyelvre ültetésén hivatásszerűen dolgoznak. A táborban bemutatjuk a Látó januári, Ady Endre száz éves évfordulója alkalmából szerkesztett számunkat.

Könyvbemutatók (klikkrecek), felolvasások és írófoci.

A záróbeszélgetésen az idén 60 éves Kovács András Ferencet kollégája, Láng Zsolt fogja kérdezni. A nemzetközi jellegű táborban jelen lesznek a legfontosabb erdélyi irodalmi lapok (Helikon, Székelyföld, Várad), a békéscsabai Bárka folyóirat szerkesztője, illetve a Fiatal Írók Szövetsége képviselői.

Meghívott vendégek: Balássy Fanni, Benedek Szabolcs, Bíró-Balogh Tamás, Borsodi László, Codau Annamária, Cseke Szilárd, Dánél Móna, Demeter Zsuzsa, Demény Péter, Eperjesi Noémi, Gálfalvi Ágnes, Karolina Wywrot (Lengyelország), Kemenes Henrietta, Kiss László, Korpa Tamás, Kovács András Ferenc, Kovács Tünde, Láng Zsolt, Leitman Kornélia, Magdalena Garbacik (Lengyelország), Ozsváth Zsuzsa, Papp Attila Zsolt, Patkó Éva, Porczió Veronika, Tähti Schmidt (Finnország), Sandra Buljanović Simonović (Szerbia), Sevgi Can Yağcı Aksel (Törökország), Szabó Róbert Csaba, Szabó Katalin, Új Krisztina, Vida Gábor.

A tábor nyitott, egyénileg is lehet csatlakozni, szállás és ellátás a falu panzióiban.

Támogatók: Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány, Szilágybagosi Önkormányzat, NKA, Fiatal Írók Szövetsége

Mai program: CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 8.
15,00 – 16,00 – Érkezés Szilágybagosra az Oázis kempinghez, szállások elfoglalása
17,00 – Megnyitó ünnepség a pincesoron. A Látó Ady-számának bemutatója, felolvas: Demény Péter. Vendég: Marina Ida polgármesterasszony
19,00 – Vacsora a stranddal szemközti vendéglőben
20,00 – Kötetlen beszélgetések az Oázisban