Sat. Apr 20th, 2024

L. Orban: A bérek és a nyugdíjak kifizetése, valamint az infrastruktúra fejlesztése a kormány prioritásai közé tartozik

A bérek és a nyugdíjak kifizetése, valamint az infrastruktúra fejlesztése a kormány prioritásai közé tartozik – jelentette ki szerdán Ludovic Orban miniszterelnök.

,,Természetesen az összes fizetést és nyugdíjat kifizetjük. Vannak jogszabályok, amelyeket tiszteletben kell tartanunk” – mondta Orban, aki ismét ,,szemenszedett hazugságnak” nevezte a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői által a bér- és nyugdíjcsökkentésekről közölt híreket. ,,Nyilvánvaló, hogy a közszférában csak azoknak az alkalmazottaknak fogunk fizetést adni, akik kompetensek és képesek minőségi szolgáltatásokat nyújtani” – tette hozzá a kormányfő.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy komoly elemzés alapján fontolják meg az országos minimálbér emelését.

Orban ugyanakkor ,,abszolút prioritásnak” nevezte a szállítási infrastruktúrába történő beruházásokat.

Rámutatott: az infrastrukturális beruházások megvalósításához nem csak a szakminiszter és a minisztérium alkalmazottainak együtteműködésére van szükség, hanem az engedélyeket kiállító vagy láttamozó más állami intézményekre is.

agerpres.ro