Sun. Oct 13th, 2024

Kutatás, könyvkiadás, kiállítások: eredményes évet zárt a Szilágy megyei múzeum

Gazdag és sikeres évet zárt a Szilágy Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum – nyilatkozta dr. Corina Bejenariu, az intézmény menedzsere. Az elmúlt időszakban a világjárvány ellenére több eredményes programot szerveztek, holott Zilah nem nagy turisztikai központ, ezért a városba érkezők nem kifejezetten a kultúra, a látványosságok, művészetek iránt érdeklődnek, de így is több mint háromezer látogatót fogadott tavaly a múzeum.

A múzeum által végzett tudományos kutatás területén kiemelkedő volt a Szilágyperecsenben található egykori középkori templom maradványának feltárása, valamint annak környékén, illetve belsejében talált emberi csontvázak, amelyek közül egy a Báthory családdal hozható összefüggésbe. A leendő autópálya területén lévő neoeneolitikumra (újkőkor) visszavezethető lelőhelyeket is találtak, továbbá bővültek a VII–IX. századi temetkezési szokásokról szóló ismereteik, különös tekintettel a hamvasztási rítusokra, amelyek Szilágynagyfalu területére is jellemzők voltak.

A múzeumi tevékenységekről a https://maszol.ro/kultura/Kutatas-konyvkiadas-kiallitasok-eredmenyes-evet-zart-a-Szilagy-megyei-muzeum honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.