Wed. May 8th, 2024

Közzétették, ki kérhet mozgóurnát; szavazhatnak azok is, akiknek március 1-je után járt le a személyigazolványuk

szeptember 27-ei helyhatósági választásokon élhetnek szavazati jogukkal azok a személyek, akiknek március 1-je után járt le a személyi igazolványuk – közölte kedden a Központi Választási Iroda (BEC).

Azok az személyek, akik legkésőbb szeptember 4-éig bejegyeztették személyi igazolványukba ideiglenes lakhelyüket, szavazhatnak az ideiglenes lakhely címének megfelelő szavazókörzetben. Az állampolgárok az ideiglenes vagy rendes személyi igazolványukkal vagy útlevelükkel szavazhatnak, a katonaiskolák növendékei pedig a szolgálati katonakönyvükkel.

Az Európai Unió polgárai bármilyen személyazonosságot igazoló okmánnyal szavazhatnak. A szavazókörzetekben dolgozók abban a körzetben szavaznak, amelyben szolgálatot teljesítenek. A szeptember 27-ei helyhatósági választásokon a mozgóurnának 21 órakor a választási helyiségben kell lennie – közölte kedden a Központi Választási Iroda (BEC).

A BEC kiadott egy határozatot a szavazati jog egységes érvényesítésére vonatkozóan a szeptember 27-ei önkormányzati választásokon.

Ebben egyebek között leszögezik: a beteg vagy mozgásképtelen szavazók mozgóurnát kérhetnek lakásukra. A vonatkozó kérést a szavazást megelőző napon, 18 és 20 óra között kell benyújtani a lakcím szerint illetékes szavazókörzetben. A kérésnek, amelyet akár kézzel is meg lehet írni, kötelező módon kell tartalmaznia a szavazó nevét, személyi számát (CNP), lakáscímét, és személyi igazolványának számát. A kérést bárki benyújthatja, de a kérelmezőnek kell aláírnia. A kéréshez mellékelni kell egy olyan orvosi igazolást, amiből egyértelműen kiderül, hogy az illető nem képes elmenni szavazni. A szavazókörzet elnöke két embert nevez ki a szavazóirodából, akik a szavazás napján a mozgóurnával felkeresik a szavazót.

A magán vagy állami egészségügyi egységbe beutaltak csak akkor kérhetnek mozgóurnát, ha az illető településre szól a személyi igazolványuk. A mozgóurnának 21 órakor kötelezően a választási helyiségben kell lennie.