Sun. Sep 26th, 2021

Kórházfelújítás és műszerezettség

– Ami a Szilágy Megyei Sürgősségi Kórházat illeti, ott is jelentős munkálatokba fogunk, reméljük, hogy ezek nagyrészt idén megvalósulnak. Az RMDSZ-nek köszönhető, a Seres Dénes képviselő által kiharcolt 15 millió lejes támogatás, amit orvosi műszerek beszerzésére fordítunk. A költségvetésbe belefoglaltuk a sürgősségi részlegnek a bővítését és felszerelését. Ha év végéig be tudjuk fejezni a közbeszerzési eljárást, akkor alá tudjuk írni a kivitelezési szerződést, mert ez az eljárás sokszor hónapokig, évekig elhúzódhat. Ugyancsak a költségvetésbe szerepel a járóbeteg részleg orvosi műszerekkel való ellátása. Mindkét beruházás – a sürgősségi és a járóbeteg részlegének az ellátása – uniós finanszírozás, amelynek összértéke megközelíti az 5 millió eurót, reméljük nagyrészt az orovosi műszerek beszerzését meg tudjuk valósítani még az idén.

Befoglaltuk a tervezés és munkálat szintjén a járóbeteg részlegnek a vertikális bővítését, másfél emeletet sze­ret­nénk építeni a jelenlegi épület te­te­jére. Ide szeretnénk elhelyezni az angiog­ráfiát, amelyet az infartusos mű­té­tek esetében használnak. Sok más szakrendelők lesznek ezen az eme­leten, de ez a legfontosabb, amit ki tudunk emelni. A kórháznál lesz még egy fontos bővítés: folytatjuk a tervezését az egy napos beutalásokra szánt helyiségeknek, valamint nyolc műtőteremmel szeretnénk bővíteni a kórház épületét. Ennek a bővítésnek a tervezését is idén szeretnénk befejezni, hogy a munkálatokat év végén vagy a jövő év elején el tudjuk kezdeni.

A betegeknek és a hozzátartozók­nak a kórházhoz való könnyebb hozzáférését illetően új parkolót létesítenénk, mert nagy gondot okoz a kórház megközelítése, a betegek beutalása, kiutalása esetében. Sok eset­ben forgalmi dugók alakulnak ki, s a megyei tanács átvette Zilah város önkormányzatától a kórház előtti zöld területet, oda szeretnénk egy korszerű, modern parkolót létesíteni, hogy a kórházhoz való hozzáférés is megfelelő legyen. Ennek a tervezését indítjuk el a közeljövőben. Szilágy megyének egy sürgősségi kórháza van, ezért fontos, hogy az kellő mértékben legyen ellátva: műszerekkel, – sürgősségi részlegtől a járóbeteg részlegig, – hogy minőségi szolgáltatást tudjunk nyújtani a szilágysági lakosoknak – nyilatkozta Szilágyi Róbert-István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke.