Tue. Apr 16th, 2024

Konferenciát tartottak Zilahon az elhagyott gyermekek védelmében

A Keresztyén Árvamisszió munkáját végezve hisszük, hogy a gyermeknek az állami gondozásba vétel helyett szerető önzetlen szülőkhöz kerülve keresztyén családban van a legjobb helye (nem több mint 1-2 fogadott gyermek egy családban). 2021-ben 5 megyében folytatjuk munkánkat Románia területén, székhelyünk Bihar megyében van.

Eszközeink, terveink között szerepel többek között, hogy:

– a befogadó családok, nevelőszülők helyzetét felmérjük, s anyagilag is támogatjuk, amilyen mértékben erre szükség van. Adminisztrációs és pasztorális segítséget is biztosítunk. Támogatásunkkal felnőtté válásukig kísérnénk, segítve, hogy megállhassák helyüket a társadalomban.

–  önsegítő szülői csoportokat kezdeményezünk, amely által a gyermeknevelés kihívásaiban kívánunk szakmai és támogató segítséget nyújtani.

Konferenciák és találkozók által is elérjük a családokat, érdeklődőket.

Április 10-én, motiváló konferenciát tartott a Keresztyén Árvamisszió Alapítvány Zilahon is. Több család érkezett a Szilágyságból érdeklődőként, támogatóként és örökbefogadó szülőként is. Fazakas Miklós zilahi alpolgármester és dr Vass Gergely lelkipásztor, mint vendégfogadó házigazda köszöntötte az egybegyülteket. Bátorító hangnemben indult így a találkozó, ezután Gere János és Szűcs Berei Lenke bemutatta az Árvamisszió Alapítványt.

Családias légkörben zajlott néhány beszámoló, majd az alapítvány elnökét, Bántó Rubent, a testvére képviselte, Bántó Zoltán, Sámson polgármestere. Személyes érintettségében is, mint érdeklődő és támogató nagyon bátorító volt hallani arról, hogy a város hivatalaiban személyes tapasztalata szerint is igyekeznek mindent megtenni, hogy az örökbefogadás folyamatán könnyítsenek. Alapítványunk is ebben kíván segíteni a jövőben. Az iránymutatás, útbaigazítás a papírmunka rendezésében is a küldetésünk. (bővebb infó itt: www.arvamisszio.hu, arvamisszio.alapitvany@gmail.com)

Több mint hat család szólalt meg, akiknek a közelmúltban sikerült örökbe fogadni a Szilágy megyei gyámhatóságon keresztül. Volt közöttük olyan, akinek ez az első gyerek, olyan, aki egy vérszerinti gyerek után még fogadott egy testvérpárt és olyan házaspár is, aki már felnevelte a hét gyermekét, és azután feltétel nélküli szeretettel nyitotta meg otthonát a nagy család egy árva gyermek befogadására is. A történetek könnyeket csaltak szemünkbe, de hisszük, hogy ez nem csak pillanatig tartott. További családok iratkoztak fel az érdeklődők listájára, akiket a gyámhatósághoz segítünk a hivatalos papírok intézésével, s ugyanakkor helyi támogató szülői csoportok létrehozásával ezeket a gyerekeket 18 éves koráig követi az alapítvány. Lelki és fizikai segítséget is kész nyújtani, amennyiben kórházi ellátásra szorulna a gyermek vagy iskoláztatásban kérnének segítséget. Hisszük, hogy az árvák Atyja az Isten, és minket keresztyén közösségeket, családokat is használni akar abban, hogy a pártfogói szolgálatot végezzük ebben a nemes misszióban.

Budai Evódia