Sun. Oct 13th, 2024

Kiemelkedő sikerrel vizsgáztak eddig a Szilágy megyei iskolaigazgatói tisztségekre

Jól szerepeltek az iskolaigazgatói versenyvizsgán a Szilágy megyei jelentkezők. Kolozs megye után – ahol 93 százalékos az átmenési arány – a szilágysági vizsgázók a második legjobb eredményt, 81 százalékos átmenési arányt érték el. A megyében 16 magyar igazgatói és 7 aligazgatói tisztségre lehetett jelentkezni.

Faluvégi Ervin főtanfelügyelő-helyettes a Maszolnak elmondta, összesen 127-en jelentkeztek a vizsgára, egy személynek nem fogadták el a dossziéját, hárman nem jelentek meg az írásbelin és a 123 vizsgázóból 100 kapott átmenő jegyet, azaz legalább 7-est. A magyar jelentkezők közül 16 résztvevőnek sikerült az elméleti vizsgája, ők részt vesznek a következő szakaszon, az interjúkon, amelyeket november 15-től kezdődően három héten keresztül tartanak.

A vizsgáról a https://maszol.ro/belfold/Kiemelkedo-sikerrel-vizsgaztak-eddig-a-Szilagy-megyei-iskolaigazgatoi-tisztsegekre oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.