Fri. Apr 19th, 2024

Kedden kezdődik és a hétvégéig tart a Szilágysági Magyar Napok

Kedden rajtol el Szilágy megye legnagyobb magyar rendezvénysorozata, a Szilágysági Magyar Napok. A programokat szombatig a Zilahi Vigadóban tartják, ahol kedd délután 7 órától fellép a Nagyváradi Szigligeti Színház Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékával. A művészek egy szerelmi háromszög viszontagságos és mulatságos történetébe nyújtanak betekintést, amely happyenddel végződik.

Szerdán ugyancsak 19.00 órától könyvbemutatóval – Göncz József és Bognár Béla Szép Szilágy Vármegyénk – indítanak a szervezők. A könyv azt ismerteti, hogy a modernizációs folyamatok eredményeként a 19. század végén és a 20. század első felében milyen jelentős fejlődésnek indult Szilágy és Beszterce-Naszód vármegye. Erről tanúskodnak a korszakban épült, napjainkban is álló, vagy időközben a pusztulás martalékává lett, de jelen kötet képeslapjain fellelhető épületek. A könyvbemutatót követően színpadra lép a Szomszédnéni Produkciós Iroda, akik a jókedvet és a felhőtlen szórakozást garantálják a résztvevőknek.

A rendezvényről részletesen a https://maszol.ro/kultura/Kedden-kezdodik-es-a-hetvegeig-tart-a-Szilagysagi-Magyar-Napok honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.