Fri. Mar 29th, 2024

Jövő héten is lehet támogatni a szilágysági X-Faktoros fellépőt

Szilágysági versenyző a magyarországi X-Faktor színpadán. Nehéz és rögös út vezetett el idáig, üzente édesanyja, Kántor Jolán által Budapestről Kántor Kamilla Kimberly, de most úgy érzi, nem volt hiábavaló az eddigi befektetett munka, energia, mert az álmai kapujában áll, és ha a sors is úgy akarja, na és persze a szombati szavazatok, akkor minden élő adással egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy megvalósítsa eddigi céljait.

A mindössze 14 éves Kántor Kamilla Kimberly a Haraklány községhez tartozó közel ezer főt számláló Szilágypanitban lakik szüleivel és 19 éves bátyjával. Az elemi osztályt a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végezte, ötödik osztálytól a Zilahi Ioan Sima Művészeti Líceum tanulója, ott fejleszti énektudását, és tanul hangszeren játszani. …

Az idei X-Faktor tehetségkutatóra Magyarországon élő nagynénje nevezte be, és meglepetésként érte, amikor jött a felkérés a meghallgatásra. Rendkívül hálás az RTL Klubnak, a tehetségkutatónak és a mentoroknak, hogy lehetőséget adtak számára, ami bár kalandnak indult, idővel felejthetetlen élmény lesz. A versenyre egyénileg indult, a válogatást követően csapatba került két magyarországi lánnyal, együtt alkotják a The Harmonies csapatot. A lányok, ahogy a nevük is mutatja, hamar megtalálták egymás közt és a mentorukkal, Csobot Adéllal a harmóniát, bíznak magukban és egymásban, és immár az első élő show-t meghódítva tartanak a kitűzött cél felé.

Kamilláról részletesen a https://maszol.ro/eletmod/A-tehetseget-senki-nem-veheti-el-Szilagysagot-kepviseli-az-X-Faktorban-Kantor-Kamilla honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.

Foto: RTL.Hu