Sat. Apr 20th, 2024

Ipp községben is megalakult a helyi tanács

– Eredményes volt az elmúlt mandátum, sok mindent lezártunk, sok mindent elkezdtünk. Jelenleg nagy befektetések zajlanak, és komoly terveink vannak a jövőre nézve. A választások eredményei alapján elmondhatjuk, a lakosság értékelte eddigi munkánkat, köszönettel tartozunk nekik, főleg a zoványiaknak, és ígérem, a harmadik mandátumomban is arra fogok törekedni, hogy minél több kézelfogható eredményt mutathassunk fel. Számos tervünk van, amit meg szeretnénk valósítani, de ez nem csak rajtunk áll. Meg kell oldani a község elmaradt utcáinak a csatornázását, Kaznacs fele a vízbevezetést, és eredményeket szeretnénk elérni a gázbevezetés terén is. Mindezek mellett vannak kisebb léptékű terveink is, az időközben felmerülő problémákra is megoldást kell találni, ugyanakkor egy új községházat is akarunk építeni – mondta Márkus László polgármester.

November 2-án, hétfő délelőtt megalakult Ipp községben is a helyi tanács, a 13 képviselőből hat RMDSZ-es, négy új tanácsos. A polgármester elmondta, bár nincsenek többségben, a társakkal mindig a község érdekét nézték, és annak függvényében határoztak egy-egy tervezetről.

A hivatali eskületétel után Márkus László polgármester a jelenlévő tanácsosok nevében elmondta, a következő négy évben is a község fejlesztéséért fognak dolgozni, a lakosokért, a választókért, azokért, akik bizalmat szavaztak nekik, és reméli, mint az előző mandátumokban, továbbra is eredményes lesz az együttműködés. Várja az építő jellegű ötleteket, terveket, és az a cél, hogy négy év múlva büszkék lehessenek a megvalósításokra.

Kulcsár Mária