Sat. Apr 20th, 2024

,,Hűn állni meg Isten s ember előtt”

Zilah alpolgármestere, Fazakas Miklós, Zilahon született 1977-ben, középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, Nagyváradon közgazdász diplomát szerzett, majd tovább képezte magát, ezáltal számviteli szakértő és igazságügyi szakértő tevékenységet is folytathat. Három leánygyermek büszke édesapja, számára nagyon fontos a család, ezen belül a megértés, a tisztelet, tisztesség, egymás megbecsülése, és az Istenben vetett hit, ezért lányait is ezen értékek alapján neveli. Szabadidejében sportol: focizik és fut, mint mondta, az ülőmunka után mindig jól jön egy kis testmozgás.

 

 

Több mint hét éve látja el alpolgármesteri teendőit, kollégái elismerik tudását, és ami a legfontosabb, az egyik legbecsületesebb embernek tartják, aki fáradhatatlanul dolgozik, alázattal, a zilahi lakosok ügyéért, a közösségért, a jobb körülményekért, egy fejlődő városért. Azonban, elmondása szerint, nem könnyű az akaratot érvényesíteni, mert mindössze 3-an vannak a 21 fős tanácsban, ezért mindig partnert, partnereket kell szerezni ahhoz, hogy a magyar ügyekre a többiek is rábólintsanak.

2005-ben lett RMDSZ tag, majd 2009-ben az RMDSZ zilahi szervezetén belül megválasztották gazdasági alelnöknek, ezt követően a Transurbis közszállítási vállalat gazdasági igazgatója lett, és ezekben az években megismerhette a zilahi közigazgatást, mert a helyi buszvállalat részvényese 100%-ban a zilahi városi tanács, ennek hatáskörébe tartozik a Transurbis tevékenysége.

A 2012-es választáskor megkérték, hogy vállalja el az alpolgármesteri tisztséget, és mivel úgy érezte, hogy képes a helyi közösségért, a magyarságért tenni, elfogadta, és azóta töretlenül végzi munkáját. Hatáskörébe tartozik a város vagyonának kezelése, az adminisztratív osztály koordinálása, a szociális rész, a metropolitán övezet, ugyanakkor a gazdasági bizottság elnöke a tanácson belül, ezen kívül különböző bizottságokban is tevékenykedik.

 

Két mandátum, két különböző párt színeiben lévő polgármester, hogyan tudtál velük dolgozni?
Zilah szintjén most kedvező a helyzet. Magyar tanácsos kollégáimmal próbáltunk megfelelő kapcsolatot ápolni a többi párt tanácsosaival és próbáltunk a problémákra közösen megoldást találni, mert mindig a zilahi közösség érdekét néztük, ezekről természetesen a polgármesterrel egyeztettünk. A jó együttműködést tanúsítja, hogy a magyar érdekeltségű ügyeket mindig támogatták, főleg ebben a második mandátumban. Ezáltal, sikerült elérnünk, hogy a magyar helységnévtáblák, üdvözlőtáblák ki legyenek helyezve, de támogatták a napokban felavatott Ady-szobor elhelyezését, a Wesselényi szobor felújítását, az idén pedig a Szikszai Lajos szobrát is ki szeretnénk helyezni. Ebben a mandátumban sikerült több ügyet is megoldani, ez köszönhető a mostani városvezetőnek is, aki soha nem mondott egy kezdeményezésemre sem nemet, azzal biztatott mindig, hogy foglalkozzak a dologgal. Ennek köszönhetően sikerült az utóbbi években több magyar érdekeltségű dolgot is megvalósítani, mert nagyon nyitott a mi ügyeink irányába.

 

Alpolgármesterként, helyi szinten, milyen problémákkal találkozol a leggyakrabban?
Nyitott vagyok, bárkinek a problémáját meghallgatom, nemzetiségtől, vallástól függetlenül, és mindig próbálok rá valamilyen megoldást találni, még akkor is, ha az ügy nem tartozik az én hatáskörömbe. Alpolgármesterként a zilahiak problémáira kell megoldást találjak, és amit megtehetek, megteszek, emellett odafigyelek a magyar ügyekre, a magyar érdekeltségekre, de azt sem hagyom figyelmen kívül, hogy a keresztény elvek érvényesüljenek. Vallom, hogy a keresztény elveknek helyük van Zilahon, az önkormányzaton belül, mert ahogy a 127-ik Zsoltárban is szerepel: ha az Úr nem építi a várost, hiába dolgoznak az építők. Isten segítsége nélkül hiába fáradozunk mi önerőből megtenni valamit, nem fog sikerülni. Ezeknek próbálok eleget tenni.

Nyilván, mindenkinek a problémáját nem lehet megoldani, és ha audienciába jönnek, törvényes keretek között próbálok segíteni, bár sok esetben nehéz olyan megoldást találni, hogy az mindenki számára kedvező legyen. Ilyenkor szoktam elmesélni a pados példát. Ha egy tömbházlakásnál padot igényel valaki, akkor azt mondom, hozzon egy listát, hogy hányan vannak mellette, hányan ellene, és a többség akarata alapján döntök.

Szeretném viszont, ha olyan problémákkal is jönnének, amelyek az össz­város képét érintik, ezeknek a javaslatoknak mindig örülök, és ha lehetséges, akkor szorgalmazom a megvalósításukat. Most azon dolgozunk, hogy fejlesszük az infrastruktúrát, az utak, főutak megújuljanak, új városkép táruljon majd elénk. Fontosnak tartom, hogy gyerekeink tiszta, rendezett iskolába járjanak, és minden feltétel biztosítva legyen számukra ahhoz, hogy jó körülmények között tanulhassanak, ezért több pályázat által szeretnénk az iskolákat felújítani. Fontos lenne egy úszómedencét is létesíteni a Malom negyedben, a katonaság mellett, az új ANL tömbházaktól nem messze. Úgy gondolom, mindent meg kell tennünk a következő időszakban, hogy ezt megépítsük. Próbáltunk kormány pénzeket lehívni, de sajnos, ahogy a kormányok változtak, ez többnyire mindig háttérbe szorult, és soha nem szerepelt az első helyeken. Jelenleg a megyével tartunk erről megbeszélést, hátha partnereink lennének ez ügyben.

 

Mit szeretnétek az idén megvalósítani, milyen megkezdett munkálatokat folytattok?
A második, a 2014-2020-as európai uniós ciklusban folytatjuk a tömbházak hőszigetelését, ezáltal összesen 59 tömbházat, 2.400 lakást újítunk fel, ami azt jelenti, hogy kb. 8.000 lakónak felére fog csökkenni a gázszámlája. A tanintézményekre is nagy hangsúlyt fektetünk, mert felújítás alatt van a Képzőművészeti Líceum, az Avram Iancu Líceum, a Wesselényi Kollégium, és hamarosan elkezdődnek a felújítások az Ortodox Líceum épületében is. Néhány hete aláírtuk a szerződést a feny­vesi bölcsőde felépítésére, itt a munkálatok már zajlanak, ebben az évben elkezdjük a fenyvesi óvoda megépítését is, valamint az 5-ös számú óvoda felújítását, ugyanakkor a Ligeti negyedben levő hőközpontot nappali centrummá alakítjuk át a gyerekek számára.

Az idén megkezdjük a tíz elhanyagolt zöldövezet parkosítását, ezek a Király utcán, a volt barompiac területén, a Fenyves negyedben, a Nagy utcán, a Hasdeu utcán, a Jövő utcán, a Móló utcán, a Liget negyedben a V. Deleu utca, a S. Barnutiu és Gen Dragalina utca környékén, valamint a CFR 1 és 2 rendelők közelében találhatók. A munkálatok közel 13 millió lejbe kerülnek, tavasszal elkezdődnek, és az időjárástól függően 6-7 parkot már az idén szeretnénk átadni.

Ugyancsak az idén folytatjuk a főutcák felújítását: Mihály vitéz sugárút, S. Barnutiu utca, Király utca, Kraszna utca és Kolozsvári utca, mindezek mentén biciklisávokat alakítunk ki. A korszerű, környezetkímélő tömegközlekedést segíti majd elő az a 20 elektromos autóbusz, ami az év folyamán kerül forgalomba.

Mindezeken kívül arra törekszünk, hogy a meglévő terveket gyakorlatba ültessük, a megkezdett munkálatokat folytassuk, de már gondolkodunk az új pályázatokon, és hangsúlyt szeretnénk fektetni a jövőben arra, hogy Zilah átjárhatóbb legyen. Tervben van a negyedek összekötése újabb utakkal, ennek érdekében a már meglévő utakat kiépítjük, hogy könnyebben és hamarabb lehessen egyik negyedből a másikba eljutni: összekötnénk a Meszes negyedet a Sarmással, ezért, ha valaki oda szeretne eljutni, nem kell majd a főúton keresztül haladjon, hanem megteheti más útvonalon. Célunk, a központi városrészről elterelni a forgalmat, továbbá lehetőséget biztosítani arra, hogy a kerülőútra több pontból is fel lehessen menni. A Mihai Viteazul sugárúttal párhuzamosan egy újabb utat alakítanánk ki, ami Cigányiba vezetne, hogy az állomás melletti nagy híd ne legyen annyira leterhelve. De mindez egy hosszabb terv és folyamat része.

 

Melyik megvalósításra vagy a legbüszkébb?
Kiemelkedő megvalósítások közt szerepel mindaz, ami az egész közösséget érinti, gondolok itt az infrastrukturális befektetésekre, amelyeket elkezdtünk, és folytatni fogunk. Ha magyar érdekeltségű ügyet kell említsek, akkor büszke vagyok a magyar helységnévtáblánkra, magyar üdvözlőtáblánk kihelyezésére, melyek mellett soha nem tudok úgy elmenni, hogy ne olvasnám el városunk magyar nevét, és ne jutna eszembe, mennyit dolgoztunk azért, hogy ez megvalósuljon, és melyben Seres Dénes képviselő úr, valamint a tanácsos kollégáim is a segítségemre voltak. Mindezek mellett megemlíteném még a Kraszna utca első felének modernizálását is, amit folytatni fogunk, a Wesselényi szobor talapzatának felújítását, ahol jelen pillanatban folynak a munkálatok. Elmondhatom, öröm számomra, ha egy kicsit is tehettem azért, hogy városunk lakosai számára Zilah egyre inkább ,,otthont” jelentsen.

 

Számíthat-e a zilahi magyarság arra, hogy továbbra is képviseled őket?
Mint mindig, ezután is mindent megteszek a zilahi magyarságért, függetlenül attól, hogy betöltök vagy nem valamilyen tisztséget. Ezt azért mondom, mert keresztény elveket vallok, azok szerint élek, és ahogy Ady is mondta, célom: ,,hűn állni meg Isten s ember előtt”, és ha bizalmat kapok, ha lehetőségem lesz valakin vagy a közösségemen segíteni, akkor a jövőben is megteszem.

Kulcsár Mária