Tue. Apr 16th, 2024

Honismereti tábor Mesztegnyőn

Augusztus 17-21 között lehetőségünk volt részt venni a 35. Kárpát-medencei Ifjúsági Honismereti Találkozón, ami Mesztegnyőn, egy Somogy megyei faluban, Magyarországon kerül megrendezésre évről-évre. A tábort támogatja a magyar kormány, a falu lakosai, és számos segítőkész ember, a tábor szervezője pedig Kövesdiné Panyi Antónia. Kémerről 10-en vettünk részt.

17-én reggel elindultunk, és Mesztegnyőn már nagy szeretettel vártak minket. A megnyitó után egy zenés ismerkedési est keretein belül ismerkedhettünk meg a tábor résztvevőivel, akik a Kárpát-medence minden részéről érkeztek. A következő nap történelmi előadásokra került sor, melyeknek fő céljuk a magyarságtudatunk megőrzése volt. Az ezt követő napon Somogyvárra utaztunk, ahol a Szent László Nemzeti Emlékhelyet tekinthettük meg, majd az eső érkeztéig, a nap további részét Balatonbogláron töltöttük. A tábor legmeghatározóbb napja az augusztus 20-i ünnepség volt. Elsősorban megemlékeztünk Gizi néniről, a találkozó egykori alapítójáról, és további ünnepi mozzanatok következtek, szentmise, az új kenyér megáldása, és a délutáni ünnepi műsor, amikor minden érkező csoport egy ünnepi műsort adott élő. Mi egy zenés, verses összeállítással készültünk. A következő reggelen szomorú pillanatok következtek, ugyanis búcsúznunk kellett egymástól, és hazaindultunk.

Ez a tábor jó lehetőség volt arra, hogy új élményeket, barátokat szerezzünk, valamint hogy bővítsük honismeretünket.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki hozzájárult a tábor létrejöttéhez, és hogy 2 év koronavírus után ismét meghívást kaptunk. Köszönjük Kémer Önkormányzatának, hogy utazási lehetőséget biztosítottak, így oda-vissza biztonságban utazhattunk.

Csepei Anikó