Thu. Mar 28th, 2024

Hogyan mondjam el? – Anyanyelvi kompetenciafejlesztő tábor

Az első iskolai modul vakációját izgalmasan kezdték a Zsoboki Gimnáziumi Iskola V-VIII. osztályos tanulói, hiszen egy háromnapos anyanyelvi kompetenciafejlesztő tábor okán a Szilágy megyei Csizérre, a FeeLing vendégházba ruccantak ki. Ha figyelembe vesszük, hogy a beszéd segítségével tudjuk gondolatainkat, vágyainkat, érzéseinket megosztani másokkal, illetve hogy a kommunikációs képességeink befolyásolják az iskolai sikerességtől kezdődően a munkaerő-piaci és a társadalmi érvényesülést, a sikerességet, de önmagunk becsülését is, akkor kijelenthetjük,  hogy ennek fejlesztésére különösen nagy figyelmet kell fordítanunk.

Eléggé látványos különbségek és eltérések adódnak a hasonló életkorú gyerekeknél, ezért játékosan, önbecsülésük, motivációs szintjük, illetve tanuláshoz való viszonyulásuk javítása érdekében olyan nyelvi játékokat alkalmaztunk, amelyek a kommunikációs kompetenciához szükséges részképességeket fejlesztik, valamint lehetőséget teremtenek a tapasztalat útján szerzett jártasságok megalapozására is.

A fejlesztés során koncentrációs légzőgyakorlatokkal is megismerkedtek tanulóink, ahol az egyszótagú halandzsától a fokozatosan növekvő egységekig gyakoroltuk a kiejtést, tudatosan figyelve arra, hogyan kell a levegővel gazdálkodni, hogy beszédünk ne váljon akadozóvá, szaggatottá.

Szövegértő és szövegalkotási képességek, artikuláció, beszédritmus, hangsúly, hanglejtés, helyes beszédlégzés, nyelvi illemtan – ezek a fogalmak is kulcsfontosságúak a céljainkat illetően, habár véleményünk az, hogy csak a szakemberekben tudatosult ez, hiszen a gyerekek élménybeszámolójaiból azt a visszaigazolást kaptuk, hogy játszottunk, kreatívkodtunk, dézsáztunk, finomakat ettünk, csapattá kovácsolódtunk. És valóban! Így kellene gyakrabban történjen, hogy a gyermek játékként élje meg a tanulást. Ezúttal Gál-Iankó Katalin magyartanárnak és Hadnagy Dalma gyógypedagógusnak sikerült a minőségi szervezés.

A program megvalósulásáért köszönetünket fejezzük ki a Communitás Alapítványnak az anyagi támogatásért, akik rendszeres jelleggel segítenek rendezvényeink kiadásainak finanszírozásában.

Gál-Iankó Katalin, projektfelelős