Hegedüs Csilla: május 26-án a családi vállalkozások jövőjéről döntünk
![](https://www.szilagysagiszo.ro/wp-content/uploads/2019/05/heged-1024x683.jpg)
Erdélyi településeink versenyképességét csak úgy tudjuk biztosítani, ha megmaradnak és növekednek az uniós támogatások. Kraszna egyik legújabb vendéglőjének konyháját uniós forrásokból újította fel Bréda István tulajdonos.
„Rendkívül fontos, hogy a kis- és középvállalkozók is pályázhassanak európai uniós forrásokra, több támogatásban részesüljenek, hiszen így települések fejlődnek, munkahelyek jönnek létre, helyi termékeknek hoznak létre piacot, ezáltal a fiatalok is itthon maradnak, itthon tervezik a jövőjüket, hiszen azt látják, hogy itt is rengeteg lehetőség van. A május 26-i választáson a támogatások, fiataljaink, vállalkozóink jövőjéről döntünk! Arról, hogy legyen egy olyan erős magyar képviselet, amely közösségünk érdekeit képviselje Európában!” – mondta az EP-képviselőjelölt, akit Bogya Anna, a Nőszervezet ifjúságért felelős alelnöke kísért.
„Több mint 35 ezer eurós támogatás révén sikerült felújítani a legújabb standardoknak is megfelelő konyhát. A támogatásból hűtőberendezést, főzőlapot, multifunkcionális sütőt, mosogatógépet sikerült venni, így a konyhánk most mindennel felszerelt, várhatjuk a vendégeinket” – újságolta a tulajdonos, aki feleségével együtt indította vállalkozását.
RMDSZ-tájékoztató