Mon. Aug 15th, 2022

Hagyományőrző Tábor Szilágybagoson

Gyerekzsivajtól volt hangos Szilágybagos központja július 25-29 között, ugyanis első alkalommal került megrendezésre a Szilágybagosi Bánffy Kulturális Egyesület szervezésében egyedinek mondható és hiánypótló Hagyományőrző Tábor. Az esemény fő célja a helyi és a kistérségi néphagyományok ápolása és életben tartása volt, azok bemutatása és átadása a Szilágybagos és környékén élő gyermekek és fiatalok számára az öt napon keresztül tartó tábor alkalmával.

A 70 résztvevő gyermek minden nap új élménnyel gazdagodott.                                  Hétfőn népdalokat, népi játékokat, népmeséket, citeraszót, hegedűszót hallhattak és próbálhattak ki, majd a nap végén egy rövid kirándulás keretén belül ellátogattak a Bagolyvárba, a pincesorra, ahol közös dalolásra került sor, citerák, tárogató, furulyaszó kíséretében. Köszönhetjük mindezt Fekete Istvánnak, Birtalan Józsefnek, Bogár Bálintnak és Tönkő Józsefnek. A dombtetőről csak úgy zengett a „Már Bagoson learatták az árpát” című népdal és csordult tele a szív boldogsággal a hangos gyermekének hallatán.

Kedden a 3-14 év közötti gyerekek megismerkedtek a kézi hímzés csodás világával, köszönhetően Boér Klára és Tönkő Magdolna helybeli ügyes kezű önkéntes asszonyok tanításának. Minden gyermek tűt és cérnát fogva próbálta meg élete első kézimunkáját elkészíteni. A kézimunkákat nagy örömmel és büszkeséggel mutatták meg egymásnak és szüleiknek, a hímzett zsebkendőket megőrizve, még évek múlva is visszaemlékezhetnek a megtanult technikákra.

Szerdán a fafaragás mesterségét mutatták be Molnár Lajos és Sáska Lóránd mesterek. Elmesélték azt, hogy milyen fa eszközöket használtak elődeink a mindennapjaikban. A gyermekek lelkesedéssel vették kezükbe a kalapácsot, simítót, vésőt, élvezettel munkálkodtak a faanyagon. Nemcsak a fiúk élvezték ennek a régi mesterségnek a kipróbálását, hanem a lányok is kalapácsot ragadva szegeltek, majd csiszoltak. A nagy munka után a település határában levő Dávid Panziónál, szép és kellemes környezetben strandolhattak és kikapcsolódhattak a résztvevők, moshatták le magukról a nehéz munka porát.

Csütörtökön a mozgásé volt a főszerep, hiszen kis és nagykorcsoportra osztva a gyermekeket, néptáncolva tölthették el a napot, szép szilágysági néptáncokat tanultak Somogyi János és felesége jóvoltából. Forogtak a szoknyák, harsogott a taps, dübögött a padló a keménycsizmák alatt.

Pénteken hagyományos lepénysütésre került sor, amikor is Deli Márta és Tönkő Magdolna szakácsasszonyok segítségével mind a 70 gyermek adagolta a lisztet, törte a tojást, dagasztotta a tésztát, formázta a kásáslepényt, s miután megsült jóízűen el is fogyasztották.

A heti tábor záróeseményének keretén belül Hétzáró Műsort szerveztünk a Kultúrotthonban, amelyre meghívtuk a falu lakosságát, szülőket, hogy betekintést nyerjenek abba, hogy a gyermekek, mit tanultak meg a hét során oktatóiktól. Kézimunkáikból szép kiállítást állítottunk össze.

Így telt el a hét, a mindennapi torna, reggeli, majd meleg ebéd, népi tematikus foglalkozások, csapatjátékok, kincskeresés, arcmaszkkészítés, gyöngyfűzés, stb. tették teljessé és érdekessé számukra a tábori hetet. Elmondásuk alapján, ez a tábor azért is volt érdekes számukra, mert javarészt helyi mesteremberek és asszonyok voltak azok, akik bemutatták az öröklött tudást és próbálták átadni az elődeinktől kapott hagyományokat. Nemcsak elméleti bemutatásra került sor, hanem ezeket a saját kezükkel készítették el a részt vevő gyermekek és fiatalok. Minden gyermek életkorának megfelelő szinten kapott az oktatók részéről útmutatást és segítséget abban, hogy gyakorlati tudással térjen haza.

Itt nemcsak a játék volt a lényeg, hanem az öröklött magyar kultúránk továbbadása, ápolása.

Hisszük, hogy ez a megszerzett tudás, a kis-és ifjú gyermekek életútja során felhasználhatóvá válik majd a jövőben és befolyásolja majd értékrendjüket, identitásuk megőrzését.

Köszönjük a Communitas Alapítvány pályázati támogatását, a Szilágybagosi Polgármesteri Hivatal és Helyi tanácsnak, hogy rendelkezésünkre bocsájtották a Kultúrotthont, a helyi vállalkozók támogatását, és a résztvevő önkéntesek, oktatók segítségét! Az első Hagyományőrző Táborunk megvalósításával is úgy érezzük: „Őrizzük a múltat, ápoljuk a jelent, építjük a jövőt!”

Ambrus Mónika

a Szilágybagosi Bánffy Kulturális Egyesület alelnöke