Tue. Oct 19th, 2021

Gyerekektől hangos Szilágyballa központja

,,Az ünnepélyes átadón elsőként Demyen István polgármester köszöntötte a hatalmas gyerektömeget és azok családtagjait: „egy régi vágyuk teljesült a szilágyballai lakosoknak, főként a gyerekeknek, végre nem kell más településre utazniuk egy játszótéri élményért. Ugyanazt érdemli a falun nevelkedő gyerek is, mint a városi környezetben élő, nekik is kijár az önfeledt játszás. Nem titkolt célom, hogy a gyerekeket kicsalogassam a telefon, televízió, számítógép világából”.

Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke is köszöntötte a gyerekeket: „azt szoktuk mondani semmi sem drága, ami a gyerekeinkért van, a mindennapjainkban a gyerekeink szelle­mi és testi gyarapodása a legfontosabb. A munkánknak az a célja, hogy nekik jobb legyen, és mindent megteszünk azért, hogy szeretetben nevelkedjenek. A közösség minden tagja hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek itthon maradjanak, és megtalálák számításaikat”.

Boros Árpád lelkipásztor a polgármester gondolatait megerősítve elmondta, hogy mindenki vigyázzon e játszótérre, úgy bánjanak mindennel, mintha a sajátjuk lenne és Isten áldását kérte.”

A szilágyballai játszótér átadásáról részletesebben az e heti Szilágyságban olvashatnak.