Thu. Mar 28th, 2024

Futballpálya épül Varsolcon

A gyerekeknek, fiataloknak meg kell adni a mozgás, sportolás lehetőségét, ezért játszótereket alakítottak ki, sportcsarnokot építenek az iskola udvarára, a napokban pedig egy kárászteleki kivitelező cég elkezdte a falu végén, a pompaház mellett a futballpálya megépítését.

Bréda Lajos polgármester elmondta, bár nincs focicsapata a községnek, volt, és van rá igény a fiatalok részéről, de mindig abba az akadályba ütköztek, hogy nincs hol gyakorolni. Ezért az önkormányzat letett egy pályázatot focipálya építésre, amit megnyertek, így elkezdhetik ennek kivitelezését. A pálya hosszúságának mérete 90-120 méter között lesz, a szélessége pedig 45-90 méter, ehhez járul majd hozzá az 50-60 férőhelyes lelátó, öltözők, zuhanyzók. „Mindig arra törekedtem, hogy a helyiek igényét, amennyire a lehetőségek adódtak, teljesítsem, ezért a nagy infrastrukturális beruházások mellett a sportra, kikapcsolódásra is kellett gondolnom, mert ez is az elvárások közt szerepelt. Hangsúlyozom, számomra minden lakos – tartozzon bármelyik korosztályhoz – fontos, ezért figyelembe kell vennem a községben élők kéréseit. Így volt, és így lesz a jövőben is” – hangsúlyozta a polgármester.

K.M.