Tue. Oct 15th, 2024

Fokhagymatermesztők figyelmébe

Elfogadta a fokhagyma-termesztési, valamint a védett felületű, fóliasátras és üvegházas zöldségtermesztést ösztönző „de minimis” támogatási programokat a kormány.

A frissen elfogadott kormányhatározat alapján a 2022-es fokhagyma-termesztési támogatásra azok a termelők jogosultak, akik a növény termesztésére legkevesebb 3 ezer négyzetméteren (30 áron) vállalkoznak, a minimálisan elvárt termés mennyisége pedig 10 négyzetméterenként eléri a 3 kg-ot. A betakarított fokhagymatermést viszonylag tág időszakban – június 1. és november 21-e között – kell értékesíteniük: az eladást, illetve az értékesített termés mennyiségét az elszámolás során hivatalos pénzügyi dokumentumokkal – nyugtával, számlákkal, a termelői könyv lapjaival – is igazolniuk kell.

A célra felajánlott támogatás hektáronként 3 ezer euróban határozták meg, ám nem árt tudni, hogy a „de minimis” támogatás összértéke adott termelő esetén az elmúlt három pénzügyi esztendőre visszamenőleg nem haladhatja meg a 20 ezer eurót. A 2022-es „de minimis” támogatást lejben, az Európai Központi Bank 2021. szeptember 30-án érvényes 4,9475 lej/eurós átváltási árfolyamán folyósítják a támogatási feltételeknek eleget tevő gazdáknak. A fokhagyma-termesztést ösztönző programba legkésőbb május 16-ig jelentkezhetnek a gazdák: támogatási kérelmeiket a megyei mezőgazdasági igazgatóságokon nyújthatják be.

A jogszabály alapján a mezőgazdasági igazgatóság feladata a kérvények ellenőrzése, a terepszemle során – még a betakarítás megkezdése előtt – a termésmennyiség hivatalos felmérése, illetve a támogatás folyósításához szükséges elszámolások fogadása. A hazai fokhagymatermesztők támogatására a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium idén 4,5 millió eurót, azaz 22,263 millió lejt különített el, amit saját költségvetéséből biztosít az érintett gazdáknak.

Sütő Attila