Fri. Apr 19th, 2024

Fedezd fel Szilágysámsont! Hegyi kerékpáros versenyt szerveznek kezdőknek és haladóknak

Biciklizzen velünk Szilágysámsonban! – felhívással október 1-jén első alkalommal szervezik meg a Vlegyásza Kupa – Fedezd fel Szilágysámsont! helyi kerékpáros versenyt. Az eseményt a Kolozsvári Vlegyásza Hegyimentők Egyesülete és Szilágysámson Önkormányzata szervezi, céljuk megismertetni a határon belüli és kívüli sportkedvelőkkel a rendkívüli szépségű községet, a környéket, a helyi magyar közösség vendégszeretetét.

A verseny két pályán zajlik – számolt be a Maszolnak Bántó Zoltán, Szilágysámson község polgármestere, – a legrövidebb, kezdőknek ajánlott szakasz a Szőlőhegyek útja, 700 méter magas és 28 kilométer hosszú, a másik az 1100 méter magasságig felvivő, 44 kilométer hosszúságú Borok útja. A két kijelölt útvonal gyönyörű tájakon, barátságos környezetben kanyarog.

A versenyzők és a hozzátartozók a verseny napján ételt kapnak, a szállást igénylőknek sátorozási lehetőséget biztosít az önkormányzat, a nap végén a résztvevők szüreti bálon szórakozhatnak – mondta a polgármester, aki hozzátette, fontos, hogy az érdeklődők ezen a héten jelezzék részvételi szándékukat, mert csak azoknak tudnak pólót és a versenyhez szükséges felszerelést biztosítani, akik hétvégéig, vasárnapig jelentkeznek, ugyanis a helyszínen feliratkozóknak nem biztosított mindez.

A versenyzőknek sisakjuk és saját felszerelésük kell hogy legyen. Ha nem töltötték be a 18. életévüket, szülői engedélyre, beleegyezésre van szükségük. Mindkét pályát a verseny után feltöltik, engedélyeztetik, hogy a jövőben bárki használhassa.

A sporteseményről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Fedezd-fel-Szilagysamsont-Hegyi-kerekparos-versenyt-szerveznek-kezdonek-es-haladoknak honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.