Wed. Jul 24th, 2024

Cseke Attila: korszerű szabályozás mentén fenntartható és korszerű új óvódák épülnek

„Újabb intézkedéssel segítjük a családokat, negyedévszázados építkezési szabályozást cseréltünk le” – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter azt követően, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben a miniszteri rendelet, amely új, korszerű szabályozást biztosít az óvódák építésére. Az új óvodaépítési szabályozás kidolgozásakor a minisztérium a gyermekek egészséges, korszerű környezetben való nevelését tartotta szem előtt, mutatott rá Cseke Attila.

Az RMDSZ-es szaktárcavezető elmondta: szigorúan szabályozza az új rendelkezés a szellőztetési rendszereket, és olyan óvódák megépítését szorgalmazza, amelyek energiatakarékosak, zöldek, és fenntarthatóak, illetve kímélik a környezetet. A hatályos, 1997-ben elfogadott szabályozást helyettesíti az új, miniszteri rendeletben leszögezett rendelkezés, amely az európai és romániai standardoknak megfelelő, és összhangban áll a hatóságok által megfogalmazott követelményekkel.

Múlt évben a fejlesztési minisztérium széleskörű építkezési szabályozásmódosítást hirdetett meg, elsőként a bölcsődék építésére vonatkozó szabályozást korszerűsítette, ezt követte az új iskolaépítési szabályozás kidolgozása és jóváhagyása, majd a kórházépítési szabályozás újítása.

„Minden intézkedéssel megfelelő szabályokat biztosítsunk ahhoz, hogy korszerű tanügyi, egészségügyi, önkormányzati infrastruktúra épüljön, hiszen ezek alapfeltételei a fejlődésnek. A családok számára jobb körülményeket biztosítunk ezáltal minden településen és az élet minden területén” – zárta nyilatkozatát Cseke Attila.