Sun. Oct 13th, 2024

(Március 15-i emlékünnepség Kémeren)

1848 óta március nem csupán a természetnek, de a magyar embernek is a megújulás, a szabadság hírnöke.

A világjárvány által két évig „rabláncra” vert szívek és ajkak 2022. március 15-én újra tisztelettel adózhattak a szabadság hőseinek emlékünnepségeik keretein belül.

A hősök iránti tiszteletnek és hálának adott hangot néhány megemlékező szóval, gondolattal, dallal Kémer község apraja és nagyja is március 15-én a 18:30-kor kezdődő ünnepség keretén belül.

A megemlékezést a község polgármestere, Szabó Levente-György nyitotta meg, ahol saját lelkesítő, a szabadságharc eseményeit és hőseit méltató gondolatai után megosztotta a közösséggel Kelemen Hunor köszöntő szavait is.

Ezt követően a Kémeri 1-es Számú Általános Iskola diákjainakA költő visszatér” című verses – zenés összeállítását hallgathattuk meg, amely során felidézhettük az 1848-as szabadságharc egy-egy beszélgetéstöredékét, néhány esemény emlékképét. Noha az egykor volt jelenidők élettel, jelentéssel és súllyal teli gazdag szövetéből csupán néhány emlékfoszlány került felelevenítésre, hisszük ezáltal is sikerült nemcsak érthetővé, de érezhetővé is tenni, hogy mit jelent ma szabadnak lenni!

A szabadság öröme az iskolások műsorát követő néptánccsoport előadása során vált igazán átélhetővé.

Ezt követően, Petőfi gondolataival felvértezve – „mi vagyunk a lámpafény,/ Mely amidőn a többi alszik,/ Ég a sötétség éjjelén” kezdetét vette a kémeri baptisa fúvószenekar kíséretében a fáklyás felvonulás, amely a templomkertben elhelyezett kopjafánál zárta az útját. Itt, miután már szavakban felidézetté váltak a szabadságharc eseményei, a tiszteletadás tettekkel is kifejezésre került, Kánya Zsolt Attila, református lelkipásztor igei köszöntője után, amikor elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

A megemlékezés méltóképpen a lelkipásztor úrnak az ünneplő közösségre való áldáskérésével, majd a Himnusz eléneklésével zárult.  

Lengyel Brigitta,

tanárnő