Thu. Mar 28th, 2024

Európai pénzekből támogatjuk a fiatalokat, hogy befejezhessék tanulmányaikat és munkahelyet találjanak

Az Európai Alapok Minisztériuma, partnerségben az Ifjúsági és Sportminisztériummal négy olyan projektet indított ma el, amely közel 1700 olyan fiatalnak nyújt szakmai képzést, akik nem vesznek részt a foglalkoztatásban, oktatásban vagy képzésben (Not in Education, Employment or Training – NEETS). Továbbá abban is támogatja őket, hogy befejezhessék tanulmányaikat és elhelyezkedessenek a munkapiacon. A négy szerződés összértéke 16,8 millió lej.

Romániában a NEETS fiatalok száma 400 000-re becsülhető, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (POCU) által összesen 561 millió eurót különítenek el ezek támogatására.

 „Jelentős összegű európai alapok állnak rendelkezésünkre, és kötelességünk segíteni ezeket a nehéz körülmények között élő fiatalokat. A gazdaság számára is hatalmas potenciállal bírna, ha ezek a fiatalok itthon maradnának, hiszen óriási szükség van a munkaerőre” – nyilatkozta Hegedüs Csilla, az európai alapok államtitkára.

A projektek által közel 1700, főleg vidéki vagy roma származású, 16 és 29 év közötti fiatal részesül olyan támogatásban, amelyek segítik őket abban, hogy befejezhessék kötelező iskolai tanulmányaikat, olyan szakmát tanuljanak, amelyekre nagy a kereslet a munkaerőpiacon.

„A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság ahhoz vezetett, hogy még több fiatal vált munkanélkülivé. A munkaerőpiacra való beilleszkedés – a fiatalok egyik első lépése az önálló élet felé – egyre problémásabbá vált, egyre magasabb képzettséget, rugalmasságot és sok türelmet igényel a foglalkoztatási folyamat minden szakaszában. Ezért folyamatosan új eszközöket keresünk ahhoz, hogy a munkanélküli fiatalokat támogatni tudjuk, hogy ezt a nehéz időszakot könnyebben tudják átvészelni” – nyilatkozta Novák Eduárd, ifjúsági és sportminiszter.

A programok legfontosabb célja, hogy jövőt biztosítson a fiataloknak. Rengeteg olyan fiatal van, aki nem jár iskolába, egyetemre, akinek nincs munkahelye. „Kötelességünk ezekről a fiatalokról gondoskodni, hogy itthon tudjanak boldogulni, munkahelyet találni, családot alapítani. Mi a kormányzással is azt vállaltuk és azért dolgozunk, hogy biztos jövőt és megfelelő megélhetési körülményeket teremtsünk, hogy a fiatalok itthon maradjanak” – tette hozzá Hegedüs Csilla.

Nemrég az Európai Alapok Minisztériuma 99 olyan projektet hagyott jóvá, amelyek által több mint 60 ezer fiatalnak segítenek munkahelyet találni, 1500 fiatalt pedig 25 ezer euróval támogatnak abban, hogy elindíthassa saját vállalkozását. A 99 nyertes szerződés összértéke több mint 185 millió euró. A pályázatok lebonyolítása során meghirdetik a különböző programokban való részvétel feltételeit. Alapvető feltétel hogy a részvevő fiatal a NEETs fiatal (not in education, not in training, avagy nem vesz részt a foglalkoztatásban, oktatásban vagy képzésben) kategóriához tartozzon.