Tue. Jun 18th, 2024

Erdély-szerte jelentkezhetnek a negyedikes diákok az MCC Fiatal Tehetség Programjába

Június 30-ig jelentkezhetnek a jelenlegi negyedik osztályos gyerekek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjába. Az intézmény a következő tanévben is izgalmas kurzusokkal, ingyenes, iskola mellett végezhető képzéssel várja az ősszel 5. osztályt kezdő tanulókat.

Az MCC Erdély hét városában – Aradon, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben – működteti az általános iskolás diákoknak szóló Fiatal Tehetség Programot. Az ingyenes, iskolai tanulmányokat kiegészítő, hasznos képzésekre lelkes, nyitott, tanulni vágyó fiatalok jelentkezését várják.

A Fiatal Tehetség Program ötödik osztálytól nyolcadik végéig kíséri a diákokat, majd lehetőséget ad bekapcsolódni az MCC Középiskolás Programjába. A hagyományos oktatási rendszer mellett kívánja segíteni a tehetséges magyar fiatalokat, az oktatási intézményekkel együttműködésben. Az MCC Fiatal Tehetség Programja nemcsak elméleti tudást nyújt, hanem lehetőséget teremt a diákoknak, hogy élményekkel egybekötve, gyakorlati kísérleteken keresztül fedezzék fel a tudomány izgalmas világát. Mindezt otthonos környezetben, fiatalos oktatókkal, a képzést támogató pszichológusok segítségével teszi. A program emeli a gyerekekben a tudás iránti vágyat, felkészíti őket a továbbtanulásra, segíti tudatos pályaválasztásukat és az életben való érvényesülésüket.

A foglalkozásokon a diákok megtanulnak például elsősegélyt nyújtani, a pénzzel bánni, kipróbálhatják magukat riporterként, megismerkedhetnek a robotika tudományával vagy a jövőkutatás rejtelmeivel, emellett személyiségfejlesztő tréningeken, pályaválasztási tanácsadáson is részt vehetnek. A képzés minden második szombaton személyes jelenlétet igénylő foglalkozásokra épül, és online oktatási anyagokkal, oktatóvideókkal, egyéni projektekkel egészül ki.

A képzések mellett a külső helyszíni élményprogramok, nyári táborok, családi programok, kézműves-foglalkozások vagy jótékonysági akciók is változatossá teszik a közösségi tanulást. A diákok továbbá heti rendszerességű angol és román nyelvoktatáson vehetnek részt, szintén díjmentesen, ahol kreatívan, gyakorlatban sajátítják el a hasznos nyelvi tudást.

A FIT Programba június 30-ig jelentkezhetnek a jelenlegi 4. osztályos diákok. Az érdeklődők az MCC weboldalán (https://fit.mcc.hu/csatlakozz/legyel-te-is-fit-es-diak) iratkozhatnak a jelentkezési lap kitöltésével és a szülői ajánlás feltöltésével, majd szeptemberben személyes interjúra hívják a fiatalokat. A programról további tudnivalókat a fit.mcc.hu oldalon olvashatnak.

A szervezet munkatársai örömmel fogadják a fiatalok jelentkezését, és szívesen látják az érdeklődőket az MCC-központokban Aradon, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben. További információkért a fit@mcc.ro e-mail címen vagy a szervezet Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/MCC.Erdely) érdeklődhetnek.