Engedjétek hozzám jönni a kicsinyeket – a zilahi gyerekklub alkalmairól –

,,…a gondolataim már a zilahi baptista imaház egyik termében járnak, amelyiknek a csendjét havonta egyszer a gyerekklubra összegyűlt óvódások és kisiskolások hangja tölti meg. De mennyire más ez a hang! „Alszik ez az álmos mackó, azért nem harap…” éneklik csengő hangjukkal az ovisok az egyik kedvenc játékdalukat, majd sikítozva, tapsikolva várják, hogy ki lesz a mackó következő „áldozata”. A csapatjátékok közben a kisiskolások hangos kiáltásokkal bátorítják egymást, és izgalommal lesik, hogy melyik csapatnak sikerül bezsebelni az első győzelmet. Az étteremben a telefon lecsendesítette a síró gyermeket, a játékok épp ellenkezőleg: meghozzák a gyerekek hangját, mégsem zavar ez senkit: milyen jó látni, hogy a közös játék rövid időn belül barátokká kovácsolja őket.

A játszást éneklés szokta követni, ami gyakran az „Eljöttünk örömmel, eljöttünk jókedvvel…” kezdetű énekekkel indul. A gyermekek hangja megtölti a termet, miközben ragyogó arccal énekelik a már ismert, vagy a frissen tanult énekeket. A éneklés közösségformáló erővel bír, de ugyanakkor fontos üzeneteket is hordoznak: „Nem véletlen, hogy megszülettél…”, „Jöjj, imádkozz, Ő meghallgat…”. Az éneklés lecsendesíti a gyerekeket és felkészíti őket a gyerekklub legfontosabb részére: a bibliai történet meghallgatására. Mekkora csoda, hogy a több ezer éves történeteknek a mai napig is van időszerű mondanivalójuk: az ige megszólít kicsiket és nagyokat egyaránt. Ajándéknak tartjuk azt, hogy a sok gyermek nem kezd el nyűglődni, hogy már unja magát, hanem sokszor – szó szerint – szájtátva hallgatják a tanítást. Úgy gondoljuk, hogy napjainkban, amikor szinte minden, amit eddig magától értetődően helyesnek, igaznak tartottunk, elkezdi értékét veszíteni, nagy szükség van arra, hogy a felnövekvő generációnak átadjuk a keresztény értékeket, és megszerettessük velük az elavulhatatlan Bibliát. A gyerekklubnak ez az elsődleges célja….”

A gyerekklub tevékenységéről az e heti Szilágyságban olvashatnak.