Fri. Apr 19th, 2024

„Emlékezzünk 1848. március 15-re!”

Március 18-án ünnepi keretek között emlékeztünk az 1848-’49-es forradalom és szabadságharcra Szilágylompérton.

Székely Csaba, a Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum igazgatója és történelemtanára ünnepi beszédet tartott, melyben kifejtette, hogy : …egymáshoz igazodik a magyar szívdobbanás, összejövünk ki teheti, ki akar. De feltehetjük egymásnak a kérdést, mi mit tettünk együtt és külön-külön, azért hogy a ránk bízott örökséget, magyarságunkat megőrizzük, új tartalommal és értékkel gazdagítsuk, hogy aztán tovább adhassuk az utánunk jövő nemzedéknek. ,,Nekünk, a jelenkori magyar embernek nem csak az emlékezés boldog percei jutnak, hanem az ezzel járó negédes teher is, mely egyben nehéz, de büszkeséggel is tölt el, hiszen nemzetünk ezer éves öröksége nem mindennapi! Épp ezért válik kötelességgé, hogy ezt az örökséget büszkén megmutassuk a Világnak és gyermekeink is büszkén mondják ki: „magyar vagyok!”

Az igazgatót követően Kovács Irénke szenátorasszony vette át a szót, elmondta, hogy: „szabadon csak az tud emlékezni és ünnepelni, aki biztonságban érzi magát, aki biztonságban élheti meg szabadságát. Ennek megteremtésére törekszik a kormányon lévő RMDSZ is.” Továbbá hozzá tette azt is, hogy örömmel tölti el, hogy a szilágylompértiak is bátran őrzik hagyományaikat, népviseletbe öltözve tisztelegnek őseik előtt és ezzel együtt értékeket adnak át gyermekeiknek.

Ezt követően a nemrégiben újraalakult Kéknefelejcs Néptánccsoport két csoportja örvendeztette meg a kedves egybegyűlteket színvonalas és tartalmas előadásával. A Szilágylompérti Művelődési Ház megtelt élettel, a teltház is arról tanúskodik, hogy a szilágylompérti magyar emberek hűek örökségükhöz, illetve nem volt hiábavaló az sem, amikor Keresztes Emese 2022 tavaszán újraindította a Kéknefelejcs Néptánccsoportot! Ezúton szeretnénk neki köszönetet mondani, illetve a csoport minden tagjának is, rengeteg munka van az előadások mögött.

A kulturális előadásokat táncház követett, ahol az élőzenét Major Arnold és zenekara biztosította.

Köszönjük szépen Kovács Irénke szenátorasszonynak, Simonfi Mária megyei tanácsosnak és az RMDSZ Szilágy megyei Nőszervezet ügyvezető elnökének, hogy megtiszteltek jelenlétükkel. Továbbá köszönjük minden kedves jelenlévőnek, hogy ilyen népes számban megjelentek és együtt emlékezhettünk meg a szabadságharc hőseiről!

Tisztelet a bátraknak!

Székely Anetta