Mon. Sep 27th, 2021

Cseke Attila: 100 új bölcsőde megépítését hagyja jóvá augusztusban a fejlesztési minisztérium

Az RMDSZ bölcsődeépítési programja hamarosan a kivitelezési szakaszához ér, jövő hónapban hagyja jóvá a minisztérium az első finanszírozási kérelmeket – jelentette be keddi, bukaresti sajtótájékoztatóján Cseke Attila.

A fejlesztési szaktárcavezető hozzátette: a héten hagyta jóvá a bölcsődék terveit a technikai szakbizottság. A Szövetség kormányzati szerepvállalása után a fejlesztési minisztérium bemutatta a bölcsődeépítési programot, elkészültek a látványtervek, a megvalósíthatósági tanulmányok, és most a szakbizottság is jóváhagyta a terveket és a technikai mutatókat – mondta el a miniszter, aki hozzátette: fél éve dolgozik a szaktárca ezen az intézkedésen, amelyhez a hatályos építkezési szabályozást is frissítették.

A szakmai jóváhagyást követően a minisztérium elemzi a már beérkezett 128 bölcsődeépítési kérést, és az elsőket augusztusban jóváhagyja a szaktárca – jelentette be a Cseke Attila. Így elindulhat a közbeszerzési folyamat, amely során az építőket leszerződtetik, és elkezdhetik építeni az első bölcsődét. Jelentős előrehaladást tervez mandátum végéig a fejlesztési minisztérium a bölcsődék számának növelését illetően.

„A fiatal családokat támogatni akarjuk azzal, hogy több bölcsődét építünk. Erre vállalkoztunk, és az intézkedés már nem csak tervekben, papíron létezik, hamarosan jóváhagyjuk az új bölcsődék megépítését” – hangsúlyozta a miniszter. Az önkormányzatok felmérték a helyi közösségek igényét, a szakmai mutatók jóváhagyása pedig azt bizonyítja, hogy egy megalapozott, kivitelezhető tervet készített a minisztérium.

Az RMDSZ javaslatára koalíciós döntés született a bölcsődék megépítése utáni, működési állami finanszírozásra is – mondta el a szaktárcavezető. Arra biztatott minden önkormányzatot, hogy iktasson bölcsődeépítési kérést, ha eddig nem tette meg. A kérések indoklásához a településre vonatkozó születési ráta igazolása is szükséges. Mint ismeretes, a szaktárca állami költségvetésből különítette el a szükséges forrásokat az új bölcsődék megépítésére, de a Helyreállítási Alapból is 230 millió eurót biztosít a fejlesztési minisztérium új, korszerű és energiatakarékos bölcsődék építésére. A minisztérium ma tette közzé a bölcsődeépítési kérelem elkészítéséhez szükséges, végleges adatokat is: https://bit.ly/3rDGWda.