Tue. Oct 15th, 2024

Cîmpeanu: Számításba vesszük a tavaszi vakáció meghosszabbítását, hogy mindkét húsvétot magába foglalja; képességvizsga az érettségi után

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter kedden tartott sajtótájékoztatóján pontosította, hogy az általa javasolt módosítások értelmében a három héttel meghosszabbított tavaszi vakáció április 2-a és május 4-e között lenne, a nyolcadik osztályosok képességfelmérője pedig július 5-e és 8-a között, az érettségi vizsga pedig marad a helyén – június 28-a és július elseje között. A tanári versenyvizsgákat és a véglegesítő vizsgát a korábban beütemezett időpontokban tartják meg. A második félév időtartama nem változik.

Ezt megelőzően a miniszter bejelentette, hogy a járványügyi helyzet súlyosságát figyelembe véve számításba veszik a tavaszi vakáció meghosszabbítását olyképp, hogy mind a katolikus, mind az ortodox húsvétot magába foglalja.

A tárcavezető szerint ez a következő előnyökkel járna: csökkenne a mobilitás áprilisban, amely a legnehezebb időszaknak ígérkezik a pandémia szempontjából; meg lehet majd szervezni az érettségi vizsgát a kitűzött időpontban (bár a kompetencia vizsgákat a tavalyi évhez hasonlóan valószínűleg az írásbeli vizsgák után szervezik meg); a végére lehet járni március 31-éig a próbavizsgáknak (érettségi és képességfelmérő); a kitűzött időpontban megszervezik a negyedikesek és hatodikosok országos felmérőjét.

Cîmpeanu elismerte, hogy a tavaszi vakáció meghosszabbítása egy sor hátránnyal is járna.

,,Az érettségi a helyén marad. A nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját azonban az érettségi lejárta után szerveznénk meg, ahogyan a kilencedik osztályba való felvételi folyamatát is. A második osztályosok felmérőjét, amely eredetileg április 20-án lenne, májusra költöztetnénk” – mutatott rá a miniszter. Hozzátette, megpróbálják megtalálni a legjobb megoldást ahhoz, hogy az iskolai év minél kisebb mértékben boruljon fel.

Az érettségi időpontját azért nem kellene elmozdítani, mert ezzel az egyetemi tanév is borulna, nem lehetne megszervezni a nyár folyamán a felvételiket – érvelt a miniszter.

agerpres.ro