Fri. May 10th, 2024

,,Célunk, hogy a gazdaság életre keljen, de a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra”  

Ma, szerdán, szavazott a parlament a veszélyhelyzetet jóváhagyó határozattervezetről, amit az RMDSZ teljes mértékben támogatott. Seres Dénes parlamenti képviselő ez ügyben elmondta, hogy ebben a helyzetben, amikor a megbetegedések és a halálesetek száma még elég nagy az országban, hiszen a napi statisztikát ezt mutatják, nyilvánvaló, hogy egyfajta óvintézkedést foganatosítani kell.

,,Azokat az óvintézkedéseket, amelyeket már törvénybe foglaltunk és megszavaztunk, az RMDSZ támogatni fogja. A szakemberek is alátámasztják, hogy a zárt terekben, ott, ahol több ember gyűl össze, mindenkinek fontos a maszk viselése, azoknak is, akik úgy érzik, hogy betegek, hiszen ezzel megakadályozzák a vírus terjedését, és azoknak is, akik a védelem szempontjából használják.

Közel két hónap után, és a szigorú rendeleteket követően, a román parlamentnek és a kormánynak el kell fogadnia bizonyos lazításokat, mert el kell kezdődjön az élet, és a gazdasági élet is vissza kell térjen a rendes mederbe. Bár hétfő óta könnyebben lehet utazni, hiszen a metropolitán övezetekben már nyilatkozat nélkül lehet közlekedni, még mindig maradtak nagy kérdések, főleg a vendéglátóipar, a teraszok nyitása és a szállodák terén. Egyelőre vannak viták a parlamentben ez ügyben, mert célunk, hogy a turizmus is életre keljen, de vigyáznunk kell az emberek egészségére is.

A veszélyhelyzet 30 napra szól, bár szerintem, ha két héten belül vagy június 1-re mind statisztikai, mind orvosi szempontból a vírus terjedését illetően csökkenést tapasztalunk, akkor azt gondolom, nyitni kell azon területek fele is, ahol jelenleg teljes leállás van. Ide tartozik többek között a turizmus és a vendéglátás. Ahhoz, hogy az emberek visszatérjenek a régi életükhöz, dolgozniuk kell, azonban továbbra is meg kell tartani a kellő óvintézkedéseket, hogy a vírus ne terjedjen, és főleg ne alakuljanak ki gócpontok” – nyilatkozta Seres Dénes képviselő.

Kulcsár Mária