Az előkészítő osztály fontossága
Az előkészítő osztály indítását az iskolában számtalan vita előzte meg. Végül az előkészítő osztályt bevezették,
Az előkészítő osztály indítását az iskolában számtalan vita előzte meg. Végül az előkészítő osztályt bevezették,
,,A Silvania Főgimnázium diákjai és tanárai 2020. január 16-17-én kerek évfordulót ünnepeltek Balassagyarmaton, a XXX.
Felújított iskolában kezdték az első tanítási napot a diósadi gyerekek. A több mint 100 éves
Az Oktatási Hivatal EFOP-3.10.3-17.2017.00001 projektje keretében idén is jelentkezhetnek romániai magyar tannyelvű iskolák általános iskola
Monica Anisie oktatási miniszter bejelentette hétfőn a pedagógusok bürokratikus terheinek csökkentését célzó első intézkedéseket. A
Elkezdődött ma, hétfőn a 2019-2020-as tanév második szemesztere. Az alkalomból Monica Anisie oktatási miniszter sok
A Farkas Gyula-emlékérem megalakulása óta, 2006-tól, először részesült ebben a díjban Szilágy megyei matematika tanár.
Ezentúl egyetlen egyetem sem kötelezheti felvételikor, hogy román nyelvből külön vizsgázzanak azok a diákok, akik
Közvitára bocsátotta az oktatási tárca a 2020-2021-as tanév tervezett struktúráját. A minisztérium közölte, hogy a
Pénteken, az utolsó tanítási óra után, elkezdődik az óvodások és iskolások téli vakációja. A gyerekek
A kormány pénteki ülésének napirendjére tűzött egy sürgősségi kormányrendeletet, amely arról rendelkezik, hogy azok a
,,…A gyerekek idén is belekóstolhattak a karácsonyi készülődés gyakorlati részébe, megtapasztalva régi karácsonyok családias hangulatát,