A kilépőoldalon háromórás, a belépőoldalon kétórás a várakozási idő a Nagylak 1-es határátkelőnél
Legkevesebb három órát kell várakozniuk a határnál azoknak, akik a Nagylak 1-es átkelőnél hagyják el
Legkevesebb három órát kell várakozniuk a határnál azoknak, akik a Nagylak 1-es átkelőnél hagyják el
Új ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi
A Szatmár megyei Peténél (Petea) és Csanálosnál (Urziceni) nem léphetnek az ország területére a nyugatról
Hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a csíksomlyói pünkösdi búcsút és kegyhelyet a Hungarikum Bizottság, elismerve ennek
A koronavírus-járvány megjelenése óta 78 fertőzöttet igazoltak a megyében. Az eddigi adatok szerint 9-en életüket
Az egészségügyi miniszter szerdán kiadott rendelete szerint a készenléti állapot idején az állami intézményeknek és
„Romániában a hulladékgyűjtés és tárolás körül felmerülő problémák megoldására a hatályos törvények betartására van szükség,
Felelősségteljes döntésekre van szükség a parlament és a kormány részéről, ezért az RMDSZ képviselői és
Azokat a munkáltatókat, akik munkát kereső személyeket alkalmaznak, az illető bruttó fizetésének legtöbb 30%-ával fogja
A kormány prioritásként kezeli a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetését, és utóbbiakat a valós
Június 1-jétől kinyithatnak a teraszok, és a szabadtéri előadásokat is engedélyezhetik – nyilatkozta szerda este