Szélviharra, jégesőre és zivatarokra lehet számítani a délután folyamán
Szélviharra, jégesőre és zivatarokra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai
Szélviharra, jégesőre és zivatarokra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai
❗️Felhívás gyermekeknek (és bárkinek, korhatár nélkül, aki szereti a mesét) olvasásra, írásra, rajzolásra! ✒️ Hosszú bezártságra,
A koronavírus-járvány megjelenése óta 99 fertőzöttet igazoltak a megyében. Az eddigi adatok szerint 11-en életüket
Kevesebb mint százmillió lej bevétel származott a szükségállapot alatti büntetésekből, olyan körülmények között, hogy a
Erős légköri instabilitásra számíthatunk kedd reggelig az ország nagy részében – hívta fel a figyelmet
Tengerparti járatokat indít júliusban a Tarom – közölte a légitársaság szombaton. A tervek szerint rendszeres
Alig két nappal a Hivatalos Közlönyben való megjelenés után a mezőgazdasági minisztérium módosította a horgászatra
Két és fél hónap szünet után újraindultak a járművezetői vizsgák. A vizsgázóknak és a vizsgáztatóknak
Akkor fogják fontolóra venni a maszkviselés kötelezettségének a feloldását, amikor az új koronavírus terjedése a
Újraindulnak június 6-án az Izraelbe tartó repülőjáratok – közölte a kolozsvári nemzetközi repülőtér. Az intézmény
A kormány által csütörtök este elfogadott módosítás értelmében nyugágy nélkül is engedélyezett lesz a tengerparti