F. Cîţu: Júniustól lehet szó lazításokról; a vendéglők ne függjenek a fertőzöttségi rátától
Június elseje után lehet szó lazításokról – jelentette ki hétfő este a közszolgálati televízió műsorában
Június elseje után lehet szó lazításokról – jelentette ki hétfő este a közszolgálati televízió műsorában
Törvényben szabályozná a parlament a települések belterületén kialakítandó zöldövezeteket. A törvénytervezetről hétfőn szavazott a szenátus,
Törvénybe foglalta az RMDSZ a telekkönyvvel nem rendelkező állami ingatlanok átadásának lehetőségét. A kormány ezentúl
Déván nyílt meg az első autós (drive-thru) oltóközpont Romániában. Aki ezekben a központokban veszi fel
Frissítette csütörtök délután a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU).
Két tömbház – I58 és SB34 – hőszigetelési és felújítási munkálatai kezdődnek a napokban Zilahon
Egy nap alatt és egy helyen lehessen forgalomba íratni a gépjárműveket – erről tegnap iktatott
Fontos, hogy mindenki számára legyen elérhető az oltás. Ez vezérelte az RMDSZ-t akkor, amikor kezdeményezte,
Második szemétszedő akcióját szervezte meg a Krasznai Polgármesteri Hivatal és a Krasznai Ifjúsági Tanács. Több
Néhány lépésben a https://adulti.renv.ro/users/login oldalon letöltheti elektronikusan az oltási igazolást.
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén sürgősségi eljárásban fogadja el álláspontját a digitális zöldigazolványról –
Április 26-án indul a Roncsautó program – jelentette be szerdán Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. A