Románia számít az Európai Unió harmadik legnagyobb gabonaexportőrének
Románia számít az Európai Unió harmadik legnagyobb gabonaexportőrének – 10 millió tonna gabonát exportált az
Románia számít az Európai Unió harmadik legnagyobb gabonaexportőrének – 10 millió tonna gabonát exportált az
A magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogásának egyik legszebb példája a Magyarok Kenyere – 15
Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumon keresztül az
A házikerti termesztésével többen megpróbálkoznak, kisebb nagyobb sikerrel. Mit csinálunk rosszul? A dinnye (sárga és
Az ősszel bevetett 2,9 millió hektárból több mint 1,2 millió hektárnyi vetést, 30%-ot meghaladó mértékben
Jóváhagyta csütörtök esti ülésén a kormány a kkv-lízingprogram (IMM Leasing) tervezetét. A sürgősségi kormányrendelet-tervezet a
Elfogadta csütörtök esti ülésén a kormány az Új Ház programot. A tervezet egyik rendelkezése értelmében
500 százalékkal drágul a tej a termelőtől a fogyasztóig vezető úton – mutat rá az
Az előzetesen bejelentett július 1-je helyett július 15-től adhatják le pályázati iratcsomóikat a fiatal gazda
Módosította a területalapú támogatások igénylésének menetét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Az ellenőrzések augusztus 3-i kezdési
Ültessünk céklát Magját márciustól július közepéig vessük több szakaszban. A vetősorokat 25-30 cm távolságra jelöljük
Közzétette a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynöksége az erdei és mezei infrastruktúra fejlesztésére szolgáló 4.3-as intézkedés pályázati