Összesen 60 millió eurós támogatást kapnak az értékesítési gondokkal küzdő növénytermesztők
A mezőgazdaságot és az élelmiszer-feldolgozást támogató intézkedéseket készül elfogadni a kormány – jelentette be a
A mezőgazdaságot és az élelmiszer-feldolgozást támogató intézkedéseket készül elfogadni a kormány – jelentette be a
,,Az ajándékozó bővőlködik, és aki mást felüdít maga is üdül.” Öröm és hála töltheti be
Jóváhagyta az Európai Bizottság azt az állami támogatási programot, amely alapján a következő öt évben
A tavalyi évben megismert vándorfesztivál nagykárolyi állomása nem titkolt célja volt a minőségi és nevezetes
Július 20-ától, csütörtöktől ismét jegyezhetők a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok – közölte szerdán
Kihirdette az államelnök azt az RMDSZ által módosított törvényt, amely szerint ezentúl az eddigi 19
A „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” elnevezésű program keretében Magyarország területéről és a Kárpát-medence
Elfogadta a kormány pénteki ülésén az építőanyag-ipart támogató Construct Plus programról szóló sürgősségi rendeletet –
Blisseva Partium Spirit Award név alatt első ízben hirdet nemzetközi pálinka- és párlatversenyt a Partiumban
A kormány pénteken jóváhagyta, hogy a Paradicsom-programban (‘Tomata’) részt vevő gazdák számára június 30-ról július
Megteremtettük a jogi keretet ahhoz, hogy a kommunizmus idején elkobzott erdőterületek visszakerülhessenek a jogos tulajdonosokhoz
Díjözönnel tértek ismét haza a szilágysági borászok, bortermelő gazdák az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének rangos